Bombanyu

Bombanyu már nem robban

A karantén második hete

Mostanában nem túl mozgalmas az életünk, úgyhogy nem lesz valami hosszú ez a bejegyzés. :) Viszonylag szigorú napirend szerint élünk - szakemberek szerint ez a gyerek érdekét szolgálja; én viszont úgy érzem, hogy az Anyuka, vagyis jelen esetben az én érdekemet még annál is jobban szolgálja. ;)

Nem szeretem a szétcsúszást, úgyhogy nagyjából fixek a napjaink, amibe persze belefér némi változatosság: néha délelőtt megyünk le picit a parkba, néha délután, néha pedig dőzsölünk és kétszer is (természetesen a szabályok szigorú betartásával). De múlt héten például, amikor hófúvás, meg jeges szél volt - na akkor 3 teljes napig ki sem dugtuk az orrunkat. 91680944_640946063305041_4116797423903309824_n.jpg

Jól vagyunk. A hétfők nehezebbek, mint a keddek, a keddek pedig nehezebbek, mint a szerdák, de nincs ezzel baj. Gergő, annak ellenére, hogy most aztán tényleg körbenyalhatnám a fenekét, önállóbb, mint valaha: egyedül öltözik, vetkőzik, persze néha nyafog, hogy neki nem megy, pedig nyilván megy, csak ha én ott vagyok, akkor könnyebb, ha nem megy. Legalábbis eddig. Most, hogy tengernyi időnk van, én bizony beleállok - ő szeretne kimenni a szabadba, akkor öltözzön föl egyedül. Ha nem öltözik fel záros határidőn belül, akkor nem megyünk sehova. :)

Sok sok mesével, diafilmmel múlatjuk az időt. Van, hogy spontán, napközben kell valami mesét hirtelen kiötölnöm: megnyugtatok mindenkit, hogy nem, nem vagyok mesemondó szupersztár. Ilyenkor vért izzadok, de Gergő imádja, bármit mesélek. Múltkor a régóta nem működő laptopomat hozta oda, hogy meséljek. - Gergő, tudod, hogy mesét csak este nézünk. - Tudom. Csinálj úgy, mintha mesét néznénk. - Az aktuális kedvenc rajzfilmjéből kellett az egyik részt elmesélnem. Persze fogalmam nem volt, hogy mi történt abban a részben, és még a szereplők neve sem jutott maradéktalanul eszembe, de igyekeztem. És Gergő ezt hogyan hálálta meg? Csukott szemmel mozizott, teljes átéléssel LÁTTA maga előtt, mi történik. És mikor véget ért a mese, mondta, hogy ez annyira jó volt, hogy még egy részt meséljek. :) Egyre jobban szereti a fejmeséket, úgyhogy esténként meséket olvasok magamnak elalvás előtt, hogy legyen némi munícióm. :)

Rengeteg ötletet látok nap mint nap, mi mindent lehet csinálni gyerekekkel, de az a helyzet, hogy így is pillanatok alatt elmennek a napok. Továbbra sem kapcsolok tévét, továbbra sincs kütyüzés, semmilyen formában (napközben). Viszont alkotunk és játszunk rengeteget. A képen látható terítő már menthetetlennek tűnt a sok kihozhatatlan folttól - textilfestékkel örök darabot készítettünk belőle. A foltokat lefedtük tenyérnyomokkal és ha már nem használható, akkor sem válunk 91606445_922937278165478_2662251687632175104_n.jpgmeg tőle. A szívószál focit is tovább fejlesztettük: a kapuban védők vannak, dekorszalaggal pedig kaput készítettünk. Gergő ugyan feladta nekem a leckét, ugyancsak össze kell magam szedni, ha gólt akarok rúgni. ;)

A harmadik héttől, vagyis mától visszavezetjük a hetekbe a fejlesztéseket; eddig "nyaraltunk", mostantól újra dolgozunk. A TSMT tanárunktól kaptunk feladatokat, ezeket már elkezdtük csinálni, a logopédusunk pedig szintén mától online foglalkozott velünk - Gergő nagyon ügyes volt, pedig most skype-olt életében először.

Gergő és Csenge szépen tanulják egymást; Gergő még mindig nagyon heves, Csengi meg nyafka, de ez van. Ilyenek. És úgy tűnik, nagyon szeretik egymást. ♥

92130774_205555350866027_1449989128157396992_n.jpg

Csengi továbbra is cuki és neki minden jó: ha tornázunk, ő is tornázik. Ha főzök, ő is segít, ha a mosógépet kell beindítani, persze azt is együtt tesszük. Míg Gergőnek könyvből mesélek, ő is odaül és ráborul a mellkasomra, úgy hallgatja, még ha keveset is ért belőle. Mindenben részt vesz, ha másképp nem, hát a szívószál fociban például ő a labdaszedő és az aktív drukkoló közönség.

Márciusban futottam majdnem 60 km-t (ha holnap eljutok, akkor meglesz ;) ). Szóval mindent összevéve, jól vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr3315574596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok

Címkék

agresszió (2) alapítvány (1) alkalmassági vizsgálat (1) állatgyilkosság (1) álom (1) alvás (1) átkeretezés (2) átmeneti időszak (1) baki (1) baleset (1) bántalmazás (3) barátkozás (3) bénázás (5) beszéd (3) beszoktatás (1) cigány (1) Csenge (4) cukiskodás (7) dac (2) dackorszak (3) dühkezelés (1) dühkitörés (2) elfogadás (9) elhanyagolás (1) elismerés (1) első találkozás (1) eszközök (1) evés (1) fejlesztés (2) fogalmak (1) folyamat (5) frusztráció (1) Gergő (27) gyász (5) gyerekkereskedelem (2) gyereknevelés (31) gyerekszáj (4) gyógypedagógia (1) halál (1) határszabás (2) hiszti (12) homoszexuális (1) hulladék (2) hulladékmentes (1) időtöltés (4) iratmegtekintés (1) jaktálás (1) játék (1) kapcsolódó nevelés (2) karácsony (1) karantén (1) kihívások (1) kirekesztés (1) kommunikáció (4) konfliktus (1) koronavírus (2) köszönöm (1) kreatív (1) lombikprogram (2) meddőség (6) megoldás (1) melegházasság (1) mese (1) mosható pelenka (1) mozgás (1) nehézségek (9) nevelőszülők (2) nyaralás (4) ökoságok (1) örökbefogadás (31) örökbefogadott (2) összeszokás (1) óvoda (5) példakép (1) példamutatás (1) petesejt donáció (1) pozitív szemlélet (1) pszichológus (4) rápillantás (1) reakciók (1) rólunk (1) romadopt (1) rosszalkodás (1) segítség (1) sírás meghallgatás (1) származás (1) szelektív (1) szemét (1) szerelem (2) szeretet (1) szobatisztaság (1) születésnap (2) szurikáta (1) tanfolyam (2) tanult tehetetlenség (1) tegyesz (6) természetvédelem (3) testvérek (1) tévézés (1) titok (2) türelem (3) vélemény (1) visszajelzések (1) visszalátogatás (2) zöldülés (3) Címkefelhő