Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Sorbanállás vagy próbálkozás?
Sorbanállás vagy próbálkozás?

Amikor egy pár elindul az örökbefogadás útján, az első teendők egyike, hogy el kell beszélgetniük egy pszichológussal. A pszichológus megkérdezi őket, hogy állnak a lombikkal, befejezték-e már a próbálkozásokat. Nagy para az örökbefogadásra várók részéről, akik még nem voltak ilyen beszélgetésen,…

Nem működik a kémia…
Nem működik a kémia…

Pár héttel ezelőtt beszélgettem egy (örökbefogadásban nem érintett) ismerősünkkel, azt kérdezte, hogy lehet-e, hogy ha kiajánlanak egy gyereket, akire hosszú évek óta vár a pár, mégis az első és egyetlen találkozó alapján nemet mondanak rá, mert „nem működik a kémia”. Nehéz kérdés. Egyfelől azt…

Idén is nyaraltunk
Idén is nyaraltunk

Idei nyaralásunkat is a Velencei tónál töltöttük, immár harmadik éve (itt írtam a tavalyi és tavalyelőtti nyaralásról). Idén is 2 hétre béreltünk házat. Tavaly csak egy hetet töltöttünk itt el, a másik szabi hetünkön Horvátországban voltunk (az én kívánságomra - imádom a mediterrán éjszakákat). De a…

Gergő, meg az ő szája
Gergő, meg az ő szája

A facebook oldalamon nap mint nap osztom meg a számunkra fontos, kedves, vicces kis szösszeneteket; itt összegyűjtve olvashatók. ♥ 2019. január  Szia Anya, pizzásbácsi vagyok, itt a pizza, jóétvágyat, robogok tovább. *** Gergő kapott egy Pókembert a szomszéd kislánytól, azóta mindent azzal…

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok

Címkék

agresszió (2) alapítvány (1) alkalmassági vizsgálat (1) állatgyilkosság (1) álom (1) alvás (1) átkeretezés (2) átmeneti időszak (1) baki (1) baleset (1) bántalmazás (3) barátkozás (3) bénázás (5) beszéd (3) beszoktatás (1) cigány (1) Csenge (3) cukiskodás (7) dac (2) dackorszak (3) dühkezelés (1) dühkitörés (2) elfogadás (9) elhanyagolás (1) elismerés (1) első találkozás (1) eszközök (1) evés (1) fejlesztés (2) fogalmak (1) folyamat (5) frusztráció (1) Gergő (26) gyász (4) gyerekkereskedelem (2) gyereknevelés (31) gyerekszáj (3) gyógypedagógia (1) halál (1) határszabás (2) hiszti (12) homoszexuális (1) hulladék (2) hulladékmentes (1) időtöltés (4) iratmegtekintés (1) jaktálás (1) játék (1) kapcsolódó nevelés (2) karácsony (1) kihívások (1) kirekesztés (1) kommunikáció (4) konfliktus (1) köszönöm (1) kreatív (1) lombikprogram (2) meddőség (5) megoldás (1) melegházasság (1) mese (1) mosható pelenka (1) mozgás (1) nehézségek (9) nevelőszülők (2) nyaralás (4) ökoságok (1) örökbefogadás (29) örökbefogadott (2) óvoda (5) példakép (1) példamutatás (1) petesejt donáció (1) pozitív szemlélet (1) pszichológus (4) rápillantás (1) reakciók (1) romadopt (1) rosszalkodás (1) segítség (1) sírás meghallgatás (1) származás (1) szelektív (1) szemét (1) szerelem (2) szeretet (1) szobatisztaság (1) születésnap (2) szurikáta (1) tanfolyam (1) tanult tehetetlenség (1) tegyesz (6) természetvédelem (3) testvérek (1) tévézés (1) titok (2) türelem (3) vélemény (1) visszajelzések (1) visszalátogatás (2) zöldülés (3) Címkefelhő