Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Az első hat hét - kétgyermekesként

Az első 6 hét nem volt kéjhömpöly, sem örömmámor, sem mindent elsöprő rózsaszín szirup, sajnos ilyesmiről nem tudok beszámolni. Az első 6 hét annyira, de annyira durva volt (főleg az első 4 hét), hogy voltak olyan esték, amikor hálát rebegtem a jóistennek, hogy nem tekertem ki egyik gyerekem nyakát sem és én sem kaptam agyvérzést...

Arra talán emlékeztek, hogy Gergő rögtön az első héten beteg lett (itt írtam róla), így két gyerekkel küzdöttem itthon, igaz, csak 2 teljes napot, de a második nap estéjére annyira kiborultam, hogy fél órán keresztül zokogtam egy barátnőm fülébe telefonon (nem tudok elég hálás lenni neki). Hát igen. Az elmúlt 6 hétben 2 ilyen kiborulásom volt, de számtalanszor ordítottam, sírtam és voltam harapós. (Egyik hétvégi napon egész nap veszekedtem Ferivel, aztán délután megkérdezte, hogy mi bajom van, én meg sírva bevallottam neki, hogy már reggel óta mérges vagyok rá, mert fél órával többet aludt, mint én...)

Az egygyermekesként jól működő rendszerünk felborult, a korábban már stabilnak érzett magabiztosságom elszállt. A humorom, a lazaságom és a türelmem vállt vállnak vetve világgá mentek, őket felváltotta a bűntudat, a szorongás és a kétkedés. Néha úgy éreztem, hogy a bűntudat egyszerűen megesz engem. És hogy miért volt bűntudatom? Sok minden miatt. Például azért, mert láttam Gergőn, mennyire megviseli őt ez az új helyzet. Csenge cuki. Mit cuki, egyszerűen zabálnivalóan édes. Ahol megjelenik, ő a sztár, szép, cuki, gagyog, mosolyog, puszit dob, igazi agyonpuszilgatnivaló kiscsaj. Családon belül is mindenkit elbűvölt (szerencsére); Gergő rettentően rosszul viselte (viseli) ezt. Minél cukibb Csenge, Gergő annál rosszabbul viselkedik. Kétségbeesetten próbálja magára felhívni a figyelmet - ez mindig is így volt, akkor is, amikor még csak egyedül volt. Sokszor már akkor is azt éreztem, hogy ha minden pillanatban rá fókuszálok, az sem elég. Most, hiába foglalkozom vele sokkal, sokkal többet, mint Csengével, egyszerűen nem elég. Semmi sem elég. Gergő szorong. Nem eszik. Időnként megy a hasa, esténként nem tud (akar) elaludni. Korábban fél 9 körül altattuk, ebben az időszakban előfordult nem egyszer, hogy fél 12 körül dőlt csak ki, akármit csináltunk vele. Volt, hogy 3 órán keresztül simogattam a hátát, hogy aludjon már el - tippeljetek, milyen állapotban lehettem egy-egy ilyen altatás után...

Ráadásul Gergő fél szeme állandóan Csengén van; minden pillanatban őt figyeli, irányítja, terelgeti - nem, nem kedvességből, nem féltésből. Kitépi a kezéből a játékokat (mondjuk ez egyre kevésbé jellemző, eleinte nagyon durva volt), fellöki, elgáncsolja, megtaszajtja. Eleinte annyit üvöltöztem Gergővel, hogy nem is használtam a normál hangerőmet. Aztán egyszer nagyon lecsesztem valamiért Gergőt, ő pedig sírva mondta, hogy nem is nyúlt Csengéhez - valóban nem láttam a szitut, csak Csenge ordított valamiért. Akkor nagyon rosszul éreztem magam, különösen, amikor észrevettem, hogy igen... Csenge egy kis rájátszós drámakirálynő, sokszor akkor is ordít, amikor Gergő hozzá sem ér, sőt a közelében sincs... Na akkor nagyon megutáltam érte. Komolyan, egy kis vakarcs miatt üvöltözök én itt állandóan az imádott fiammal? Hát kell ez nekem? Normális vagyok én? Mégis, mi a fenét gondoltam, miért szerettem volna még egy gyereket? Ez színtiszta kicseszés a gyerekemmel... És igen, bűntudatot amiatt is éreztem, hogy akármennyire cuki Csenge, akármennyire is belezúgtam barátkozás során, heteken keresztül semmit sem éreztem iránta. Az égvilágon semmit. Vagy legalábbis nem jót. Mert idegesíteni végtelenül idegesített a fülrepesztő sikítozásaival, a kis dacoskodásaival, hisztijeivel. Az első hetekben kétségbeesetten puszilgattam állandóan, hogy hátha megolvad a jégpáncél a szívem körül, hátha megdobban a szívem érte. Ő meg csak simogatta az arcom, játszogatott a hajammal rendületlenül, gyengéd volt és kedves - és egyszerűen nem értettem, hogy lehet az, hogy Csenge egy tudatos döntés volt, egy "kívánt" gyermek, és ennyire nem tudom őt szeretni. Sajnáltam őt, hogy elhoztuk és egy ilyen anyát kapott, aki nem szereti. Gergőt az első pillanattól kezdve minden porcikámmal, minden sejtemmel és idegszálammal szerettem, nagyon más érzés volt az. Emiatt tényleg úgy éreztem, hogy elemészt a bűntudat, borzalmas volt. Mindeközben kaptam a családomtól az ívet: "hát az én gyerekeim ilyet sosem...", "hát ti ilyet sosem..."

Nagy áttörés a 3. héten volt, amikor a tegyesz ügyintézőnknek (innen is ölelem őt) félig sírva mondtam, hogy lehet, hogy alkalmatlan vagyok arra, hogy két gyereket neveljek. Halkan mondta, hogy még a 4 héten belül vagyunk, ez még az ideiglenes kihelyezés időszaka, visszavihetjük. Ez a mondat olyan volt, mint egy fejbekólintás. Dehogy akarom visszavinni! És aznap megtört a jég, pár percre csak, de elborított egy olyan mély szeretet Csenge iránt, hogy nagy megkönnyebbülést éreztem... ha percekre tudok ilyet érezni, akkor lehet, hogy csak türelmetlen vagyok és több időt kell hagynom magamnak. Aznap este mertem először bevallani Ferinek, hogy nem szeretem Csengét, ő pedig erre azt válaszolta: "Ne aggódj emiatt. Majd megszereted."

És igen, még közel s távol sem érzem azt iránta, mint Gergő iránt, de kezdem őt (is) nagyon megszeretni. Ő pedig... nézzétek, ilyen fejet vág, amikor megpuszilom. ♥ Akárhányszor átölelem (naponta rengetegszer), hangos elaléló sóhajjal simul a karomba.20191222_102340.jpg

Ez az időszak ráadásul egybe esett a vizsgaidőszakommal és a karácsonnyal... Ja és az elmúlt 6 hétben 1 kezemen meg tudom számolni, hány olyan nap volt, amikor nem voltam beteg. Szóval nem, nem ez volt életem legszebb karácsonya, és nem ez volt életem legszebb időszaka. (Amúgy az elmúlt 6 hétben Csenge meg kinövesztett 6 fogat, szóval ő is megszenvedte. )

A mai nappal már a 7. hétben járunk. Azt hiszem, egyre jobban vagyunk, nyilván vannak, lesznek visszaesések, de ha Csengét is meg tudom szeretni, akkor nagy baj már nem lehet. Gergő és Csenge (CsenGergő) is egyre jobban vannak, mondjuk folyamatosan gyepálják egymást. De Csengét nem kell félteni, amikor Gergő éppen békén hagyja őt, akkor ő piszkálja Gergőt, hátha kap egy sallert. Általában sikerrel jár. Vannak pillanatok (hangsúlyozom pillanatok), amikor épp nagyon jó fejek egymással, na olyankor imádnivalóak. Együtt nevetgélnek, kergetőznek, vagy birkóznak és olyankor azt érzem, hogy talán mégsem volt olyan rossz döntés. Ezek a pillanatok szaporodnak, bízom benne, hogy nyárra már ezek lesznek többségben. (Majd nyáron beszámolok róla, mi a helyzet. ;) )

20191228_091842.jpg

Az első hét óta én már többször töltöttem teljes napot a két gyerekkel, és egyre ügyesebbek vagyunk mindannyian.

Ami meg Ferit illeti.. hát ő teljesen bele van esve édeskicsilányába. :)

Gergő pedig - amilyen hülyén viselkedik akkor, amikor ott van Csenge, annyira szuperul viselkedik, amikor nincs. Az elmúlt hetekben sokat voltunk kettesben itt-ott (iszonyúan igényli) és bár korábban is szerettem a társaságát, most egyszerűen elmondhatatlanul jó vele lenni. Jófej, együttműködő, kedves, jópofa. Tutira nem én változtam meg ennyire vele kapcsolatban, sokkal inkább ő. Nem tudom, mi az oka, egy barátnőm szerint az együtt töltött időt így maxolja ki. Lehet.

Mindent összevetve: élünk és van, amikor köszönjük, jól vagyunk. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr1515369488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holdgyöngy 2019.12.30. 21:41:52

Kedves Patricia ismeretlenül olvaslak, követlek.Csodálom az őszinteségedet, ahogy bevállalod a magasságokat es a mélységeket is. Ha kistestvér születik, a nagyobbiknak sem fáklyásmenet a fogadása. Nehéz a királyságot/királynőséget elveszteni, tapasztaltuk.Gergőnek a korábbi traumái miatt még nehezebb. S egy esendőbb gyermek a szūlőben is mélyebb érzelmeket kelt. Ráadásul még vizsgák is voltak, nem semmi. A legjobbakat kívánom nektek, s ahogy bejegyzéseidből "megismertelek" egyre könnyebben vezeted át népeidet ezen az időszakon, s a nehêzsêgek emlêkek lesznek. Így legyen. Nem ragaszkodom a közzetételhez, viszont tudd hogy ismeretlenek is gondolnak veled.

ricsmond78 2019.12.30. 21:49:17

@Holdgyöngy: Köszönöm Holdgyöngy, ez a hozzászólás most nagyon sokat jelent nekem! <3

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok

Címkék

agresszió (2) alapítvány (1) alkalmassági vizsgálat (1) állatgyilkosság (1) álom (1) alvás (1) átkeretezés (2) átmeneti időszak (1) baki (1) baleset (1) bántalmazás (3) barátkozás (3) bénázás (5) beszéd (3) beszoktatás (1) cigány (1) Csenge (3) cukiskodás (7) dac (2) dackorszak (3) dühkezelés (1) dühkitörés (2) elfogadás (9) elhanyagolás (1) elismerés (1) első találkozás (1) eszközök (1) evés (1) fejlesztés (2) fogalmak (1) folyamat (5) frusztráció (1) Gergő (26) gyász (4) gyerekkereskedelem (2) gyereknevelés (31) gyerekszáj (3) gyógypedagógia (1) halál (1) határszabás (2) hiszti (12) homoszexuális (1) hulladék (2) hulladékmentes (1) időtöltés (4) iratmegtekintés (1) jaktálás (1) játék (1) kapcsolódó nevelés (2) karácsony (1) kihívások (1) kirekesztés (1) kommunikáció (4) konfliktus (1) köszönöm (1) kreatív (1) lombikprogram (2) meddőség (5) megoldás (1) melegházasság (1) mese (1) mosható pelenka (1) mozgás (1) nehézségek (9) nevelőszülők (2) nyaralás (4) ökoságok (1) örökbefogadás (29) örökbefogadott (2) óvoda (5) példakép (1) példamutatás (1) petesejt donáció (1) pozitív szemlélet (1) pszichológus (4) rápillantás (1) reakciók (1) romadopt (1) rosszalkodás (1) segítség (1) sírás meghallgatás (1) származás (1) szelektív (1) szemét (1) szerelem (2) szeretet (1) szobatisztaság (1) születésnap (2) szurikáta (1) tanfolyam (1) tanult tehetetlenség (1) tegyesz (6) természetvédelem (3) testvérek (1) tévézés (1) titok (2) türelem (3) vélemény (1) visszajelzések (1) visszalátogatás (2) zöldülés (3) Címkefelhő