Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Visszaszeretni az életbe...

Csenge két hete érkezett hozzánk, egy igazi kis csodalány. Tökéletes, fejlett, korának pontosan megfelelő, mindenben. Az, hogy ezen felül még szépséges, cuki és imádnivaló, az már csak hab a tortán.

Őt látva újra feltámadt bennem az a harag, amiről azt gondoltam, már túl vagyok. Már a barátkozás során éreztem, hogy feltépődnek újra a sebek, a hazahozatala utáni első héten pedig, amikor időről-időre sírva fakadtam, nagyrészt Gergőt sirattam. Egészen pontosan Gergő első 22 hónapját...

Talán még emlékeztek, milyen állapotban hoztuk el Gergőt. Ő az első 22 hónapjában a nap nagy részét kiságyban töltötte, ráadásul egy olyan szobába bezárva, ahol egyedül volt, rajta kívül senki és semmi nem volt. Igényeire nem reagáltak, sírására nem érkezett válasz. Egy idő után már nem sírt és teljesen bezárult. Mi akárhányszor mentünk hozzá barátkozni, a nevelőszülőktől mindig azt a választ kaptuk, hogy még alszik, mindegy, hogy délután 4-5 óra is volt már. És csodák csodája... sosem aludt, amikor beléptünk hozzá - csak a kiságyában feküdt egyedül, magányosan. Fizikailag nem volt elhanyagolva, rendesen ellátták, de érzelmileg annál inkább. Mi akkor még teljesen tapasztalatlanok voltunk, nem voltunk érzékenyek ezekre a jelekre. Azt sem láttuk, hogy Gergő komoly elmaradásokkal küzd, hiszen arról sem volt fogalmunk, hogy egy 22 hónapos gyereknek milyen kompetenciái vannak. Mondjuk azon meglepődtünk, amikor rátettük egy kismotorra és egész egyszerűen eldőlt oldalra, mint egy krumpliszsák...

Hazahozás utáni első reggelen bementem hozzá (nem tudtuk még, mikor ébred és már izgatottan vártam a vele való találkozást a hosszú éjszaka után), láttam, hogy csak fekszik, nyitott szemmel. Hangra sem reagált, sem érintésre, mikor megemeltem az egyik kezét, mint egy rongybaba hanyatlott vissza a keze. Elmondhatatlan az az érzés, amit akkor éreztem, azt a szívbe markoló rémületet, a tökéletes ledermedést... csak onnan láttam, hogy életben van, hogy mozgott a mellkasa... simogattam hát türelmesen és dúdolgattam, énekelgettem neki; 10 perccel később, mintha mi sem történt volna, egyszerűen "életre eszmélt". Ez így ment majdnem egy hónapon keresztül. Aztán szépen lassan rájött, hogy mi reagálunk az igényeire. Ha sír, megvigasztaljuk, ha elesik és fájdalmai vannak, ha mással nem is, gyógypuszival meggyógyítjuk.

Hogy honnan tudjuk, hogy ennyit volt kiságyban? Nem tudjuk biztosan. De akkor és azóta sok szakemberrel beszéltünk, eléggé beleástam magam a témába és Gergő egyértelműen hozta az összes jelet, amelyek érzelmi elhanyagolásra utaltak; az elmaradásairól nem is beszélve...

Az, hogy Gergő mára behozta - szinte - az összes lemaradását, az az ő érdeme. Ő az, aki hihetetlenül szivacs agyával, érzékenységével szívta be nem csak azokat az ismereteket, amiket átadtunk neki, de el tudta fogadni az érzelmeket is, a rengeteg puszit, ölelést, ringatást, azt a szeretetet, amit neki nyújtottunk és nyújtunk mindennap. Gergőt az első évben még otthon is hordoztam sokszor, mert minden pillanatban rajtam akart csimpaszkodni és másképp nem tudtam megoldani (13 kilós csecsemő... :) ). 20170807_102350_2.jpgAz első évben szinte mást sem csináltunk otthon, csak ült az ölemben és ringattam, simogattam és duruzsoltam neki. Sokszor nem csinált mást, csak feküdt rajtam.20170406_174455_3.jpg

Csengét és a nevelőcsaládot látva újra feltámadt bennem a harag - így is lehet gyereket nevelni nevelőcsaládban. Szeretve, meleg és biztonságos környezetben.

Ma a suliban (mentálhigiénés segítő képzésre járok) szó volt többek között az elhanyagolás hatásairól... Még mindig fáj, rettenetesen fáj az, hogy az a kisgyerek, aki Gergő volt, hiába sírt az ágyában, senki nem ment be hozzá. Hogy az egyetlen játéka az volt, hogy kidobálta a plüssöket az ágyából. Hogy nem hallgatott a nevére, mert senki nem szólította meg. Hogy 22 hónaposan 8 hónapos beszédértési képessége volt. Hogy jaktált és hogy a fejét a földbe, falba verte rendszeresen, mert máshogy nem tudta levezetni a feszültségét.

És nem, még mindig nem tudom elfogadni Gergő első 22 hónapját. És nem, nem tudom elfogadni, hogy annyi gyerek van hasonló körülmények között.

Ma az egyik csoporttársam megkérdezte, hogy egy ennyire elhanyagolt gyereket vissza lehet-e szeretni az életbe? Igen, úgy  hiszem, hogy igen. Rengeteg türelemmel, gyermek iránti elfogadással, nagyon sok szeretettel. Ami pedig engem illet... nekem még sok dolgom van addig, amíg megbocsátom a kisfiam első 22 hónapját.

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr5815329778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok

Címkék

agresszió (2) alapítvány (1) alkalmassági vizsgálat (1) állatgyilkosság (1) álom (1) alvás (1) átkeretezés (2) átmeneti időszak (1) baki (1) baleset (1) bántalmazás (3) barátkozás (3) bénázás (5) beszéd (3) beszoktatás (1) cigány (1) Csenge (3) cukiskodás (7) dac (2) dackorszak (3) dühkezelés (1) dühkitörés (2) elfogadás (9) elhanyagolás (1) elismerés (1) első találkozás (1) eszközök (1) evés (1) fejlesztés (2) fogalmak (1) folyamat (5) frusztráció (1) Gergő (26) gyász (4) gyerekkereskedelem (2) gyereknevelés (31) gyerekszáj (3) gyógypedagógia (1) halál (1) határszabás (2) hiszti (12) homoszexuális (1) hulladék (2) hulladékmentes (1) időtöltés (4) iratmegtekintés (1) jaktálás (1) játék (1) kapcsolódó nevelés (2) karácsony (1) kihívások (1) kirekesztés (1) kommunikáció (4) konfliktus (1) köszönöm (1) kreatív (1) lombikprogram (2) meddőség (5) megoldás (1) melegházasság (1) mese (1) mosható pelenka (1) mozgás (1) nehézségek (9) nevelőszülők (2) nyaralás (4) ökoságok (1) örökbefogadás (29) örökbefogadott (2) óvoda (5) példakép (1) példamutatás (1) petesejt donáció (1) pozitív szemlélet (1) pszichológus (4) rápillantás (1) reakciók (1) romadopt (1) rosszalkodás (1) segítség (1) sírás meghallgatás (1) származás (1) szelektív (1) szemét (1) szerelem (2) szeretet (1) szobatisztaság (1) születésnap (2) szurikáta (1) tanfolyam (1) tanult tehetetlenség (1) tegyesz (6) természetvédelem (3) testvérek (1) tévézés (1) titok (2) türelem (3) vélemény (1) visszajelzések (1) visszalátogatás (2) zöldülés (3) Címkefelhő