Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Vadállat a gyerekem...

Néhány héten belül többen is megtaláltatok azzal a kérdéssel, hogy mit csináljatok, ha a gyerek agresszív, durváskodik, ver titeket. Jótól kérdezitek - nyilván nem véletlenül -, többször írtam róla, hogy Gergővel mennyire sokat küzdöttünk ezen a téren. Két és fél éve van velünk és elejétől fogva nagyon durva volt velünk - hála istennek csak velünk, esetleg a nagyszülőkkel, de más gyerekkel nem. Rengeteg mindent kipróbáltunk, úgyhogy most arról fogok írni, hogy Gergő miért bánt(ott) minket és mi volt a mi megoldásunk.

Nekünk önmagában az, hogy "Nem", és megfogom a kezét, nem vált be. Ezt szerintem legalább tízmilliószor elmondtam már, nem igazán hatotta meg. Rá kellett először jönnöm, hogy miért bánt minket, miért bántja magát.

  • Hozzánk kerülése után kb. egy éven át rendszeresen, naponta többször verte a fejét a földbe, falba. Eleinte sokszor, aztán egyre kevésbé, szépen lassan elhagyta ezt. Ő ezzel a feszültségét, frusztrációját vezette le, legtöbbször akkor, amikor nem tudta kifejezni magát. Gergő nagyon későn kezdett kommunikálni (elhanyagolás miatt), ez rengeteg feszültséget okozott benne. Ezen én annyit tudtam segíteni, hogy egy párnát tettem a feje alá, hogy ne verje szét a kövön a fejét. Nem szóltam rá, nem tiltottam meg neki, bőven elég volt, hogy ideges valami miatt. Miután kidühöngte magát a karomba vettem és megpróbáltam kitalálni, mit szeretne.
  • Szintén főleg az első időben volt jellemző, hogy sokszor a legnagyobb "szerelem" idején vert orrba, például éppen ringattam a karomban, dúdoltam neki, egybekapcsolódott a pillantásunk, tényleg mint egy igazi rózsaszín nyálhömpöly, amikor hirtelen puff - egy orrbaverés, arconcsapás. Ezekre felkészülni sem lehetett, úgyhogy eleinte igencsak meg voltam zavarodva, hogy ez meg mi volt. Szép lassan rájöttem, hogy ez neki "szeretetmozdulat", még ha rosszul is hangzik. Sajnos olyan környezetből jött, ahol a szeretetmozdulatok elég durvák voltak - ezeket a durva "szeretgetéseket" mostanra már elhagyta, nagy néha még előjön, de már abszolút kezelhető.20170914_163441.jpg
  • Az idegességét, dühét is sokszor rajtam vezette le (ez egészen sokáig eltartott szintén), mint "elsődleges gondozón". Ez nem örökbefogadás specifikus, vehemensebb gyerekek bizony az anyjukat verik, mint a répát (csak erről ritkán beszélnek az anyukák). Ilyenkor megfogom a kezét, nagyon határozottan mondom, hogy "nem" és ott hagyom. Még azt is megmondom neki, hogy nekem ez nem jó, nem akarok így vele lenni. És odébb megyek. De volt, hogy a kezébe adtam párnát, hogy azt verje - nem tudta, mit csináljon vele, úgyhogy megmutattam, hogy kell agyonverni egy párnát; szanaszéjjel röhögte magát közben. És ennél több nem is kell, a nevetés a legjobb feszültségoldó.
  • Amikor az ovit elkezdte, hónapokon át minden nap jelezték az óvónénik, hogy Gergő "piszkálja" a gyerekeket. Bökdösi őket, lökdösi, rájuk csapkod; az látszott, hogy nincs agresszív töltete a dolognak, de fogalmunk nem volt arról, mi lehet ez, ezt én nem láttam máskor tőle. Aztán a karácsonyi ovi-bulin megláttam, ahogy Gergő hátbavert egy gyereket - nem durván, de határozottan. És akkor jöttem rá, nagy csattanással esett le: Gergő kapcsolódni szeretne a többi gyerekkel, de gőze sincs, hogyan kéne. Még a nevelőszülőknél sok gyerek volt, ott ő a kisebbek közé tartozott, simán lehet, hogy őt is pont így pöckölgették, mindenesetre az tény, hogy nem volt kitől megtanulnia, hogyan kell kapcsolatba lépni egy másik gyerekkel. Úgyhogy megtanítottam neki a "varázsmondatokat": "Gyere velem játszani!", "Szeretnél velem játszani?", "Játsszunk együtt!" És csodák csodája - a piszkálódás, pöckölődés abba maradt. Mostanra Gergőnek vannak barátai is. ♥
  • Sűrűn előfordul, hogy elmegy mellettem és rásuhint a fenekemre (szintén kapcsolódási igény), de van, amikor jócskán átlépi a határértéket az az erő, amivel ezt teszi. Ha ülök, a hátamat vágja telibe, vagy a karomat - múltkor épp ittam egy pohár vizet, amikor a karomat megpaskolta; cserélhettem a pólómat... Erre nem nagyon tudok mit mondani. Mi szoktuk egymást itthon paskolgatni - csak Gergő nem mindig tudja felmérni az erejét. Úgyhogy múltkor leültem és kértem, hogy paskolja meg a karomat - aha, ez így finom volt. Most üss picit erősebben - erősebben ütött, és megbeszéltük, hogy ez már sok, ez már nem esik jól. Ezt játszottuk egy darabig, hogy mi az erős, mi a gyengéd, mi esik jól, mi kevésbé. Egyébként eléggé működik, de megint esedékes egy újabb "ütéserőt próbálgató délután".
  • Igazi, felénk irányuló agressziója ahogy emlékszem, jellemzően nem volt. Talán az ovikezdés volt, ami elég durva volt; ahogy hazaértünk, rettentő hisztit vágott ki, ordított, rúgott, harapott, csípett, ami eszébe jutott. Mivel pontosan tudtam, hogy mi a baja - galád módon oviba küldtük, kiszakítva az édes kis otthoni békéből, ha hagyta magát, átöleltem, hogy a vállamon sírja ki a bánatát, ha nem hagyta, akkor meg ütéstávolságon kívül mentem, de vele maradtam, hogy lássa, ott vagyok vele akkor is, amikor utálatosan viselkedik. Miután kitombolta magát, mindig elmondtam neki: "Nem baj, ha mérges, az a baj, ha bánt másokat."

A durváskodás különböző megjelenéseire még az alábbiakat próbáltuk a fentieken kívül

  • Nevetéssel kapcsolódás, feszültségoldás - ez a legjobb feszültségoldó, a leggyorsabban nevetéssel lehet bárkivel kapcsolatba lépni. A szuper ebben a korosztályban, hogy bármit csinálunk, az vicces: lehet bénán táncolni, nekimenni ennek-annak, csetleni-botlani. Nálunk most a sláger, hogy "látványosan" elfelejtem a dal szövegét, amit énekelek, de ki lehet próbálni, hogy a családtagokat elkezdjük más néven szólítani és látványosan közöljük, hogy jaj elfelejtettem a nevedet (nyilván friss örökbefogadásnál ez nem vicces).
  • Mese - érkezése óta mesélek neki MackóGergőről, hol ezt, hol azt. Amikor gond volt a durváskodással, akkor azt meséltem, hogy MackóGergő egy nagyon szelíd, kedves kismedve, sosem bántja a szüleit, nem üti és nem rúgja meg őket soha, és a szülei nagyon boldogok ettől. Heteken keresztül a mesébe csak beleszőttem ezt a mondatot, gondolatot és bejött...
  • Majdnem kifelejtettem, mert ez nálunk nem téma, de tudom, hogy sokaknál igen: ha úgy érezzük, túl agresszív a gyerekünk, korlátozzuk a tévénézést. Akkor is, ha úgy látjuk, hogy a gyerek nem figyel oda, csak úgy tesz-vesz - az idegrendszerét akkor is stimulálja az állandó zaj, zörej, villódzás. Akkor is, ha úgy látjuk, hogy a gyerek a tévét nézve nyugodt, csak azt kikapcsolva borul meg - igen. Amíg ül nyugton, egyhelyben, csak gyűlik benne a feszkó, amit valahogy csak le kell vezetnie; ráadásul számos tanulmány van arról, hogy a tévét nézve nem apránként nő a feszültség, hanem hatványozottan. Ha úgy érezzük, hogy gyerekünk túl agresszív és nem tudjuk, mi az oka: kapcsoljuk ki azt a nyomorult tévét. Nincs rá szükség. Ha nagyon muszáj, naponta 1-2 mesét nézzen meg (10-20 perc). Iszonyú károkat okoz a későbbiekben a napi fél óránál több tévézés, kütyüzés ebben a korban.
  • Végezetül, én nagyon sűrűn elmondom neki: "Akit szeretünk, azt nem bántjuk." - Tudom, másokat sem, de mivel másokat nem bánt, csak minket, egyelőre erre fókuszálunk.

Nálunk 3-4 hónapja nyugi van nagyjából. ♥

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr815251680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok

Címkék

agresszió (2) alapítvány (1) alkalmassági vizsgálat (1) állatgyilkosság (1) álom (1) alvás (1) átkeretezés (2) átmeneti időszak (1) baki (1) baleset (1) bántalmazás (3) barátkozás (3) bénázás (5) beszéd (3) beszoktatás (1) cigány (1) Csenge (3) cukiskodás (7) dac (2) dackorszak (3) dühkezelés (1) dühkitörés (2) elfogadás (9) elhanyagolás (1) elismerés (1) első találkozás (1) eszközök (1) evés (1) fejlesztés (2) fogalmak (1) folyamat (5) frusztráció (1) Gergő (26) gyász (4) gyerekkereskedelem (2) gyereknevelés (31) gyerekszáj (3) gyógypedagógia (1) halál (1) határszabás (2) hiszti (12) homoszexuális (1) hulladék (2) hulladékmentes (1) időtöltés (4) iratmegtekintés (1) jaktálás (1) játék (1) kapcsolódó nevelés (2) karácsony (1) kihívások (1) kirekesztés (1) kommunikáció (4) konfliktus (1) köszönöm (1) kreatív (1) lombikprogram (2) meddőség (5) megoldás (1) melegházasság (1) mese (1) mosható pelenka (1) mozgás (1) nehézségek (9) nevelőszülők (2) nyaralás (4) ökoságok (1) örökbefogadás (29) örökbefogadott (2) óvoda (5) példakép (1) példamutatás (1) petesejt donáció (1) pozitív szemlélet (1) pszichológus (4) rápillantás (1) reakciók (1) romadopt (1) rosszalkodás (1) segítség (1) sírás meghallgatás (1) származás (1) szelektív (1) szemét (1) szerelem (2) szeretet (1) szobatisztaság (1) születésnap (2) szurikáta (1) tanfolyam (1) tanult tehetetlenség (1) tegyesz (6) természetvédelem (3) testvérek (1) tévézés (1) titok (2) türelem (3) vélemény (1) visszajelzések (1) visszalátogatás (2) zöldülés (3) Címkefelhő