Pár héttel ezelőtt beszélgettem egy (örökbefogadásban nem érintett) ismerősünkkel, azt kérdezte, hogy lehet-e, hogy ha kiajánlanak egy gyereket, akire hosszú évek óta vár a pár, mégis az első és egyetlen találkozó alapján nemet mondanak rá, mert „nem működik a kémia”.

Nehéz kérdés. Egyfelől azt gondolom, igen, lehet; nekem sem szimpatikus minden gyerek, nem tutujgatnék meg akárkit az utcán. Másfelől azt hiszem, hogy ha az a kifogásunk, hogy nem működik a kémia, vagy nem szimpatikus a gyerek, el kell gondolkodnunk néhány dolgon, mielőtt továbbmegyünk az örökbefogadás útján.

Egy gyereknél biztosak lehetünk abban, hogy előbb-utóbb fog „működni a kémia”, hiszen a gyerek egyetlen túlélési esélye az, ha a nevelőjét/gondozóját/szülőjét 100%-osan elfogadja, szőröstül-bőröstül. Az összes hibájával, erényével, a láb- és szájszagával együtt. (Kamaszkorban így is, úgy is mi leszünk a világ leghülyébb szülői...) A kérdés ezek után az, hogy részünkről vajon miért nem működik a kémia.

Az alábbi gondolatok jutottak eszembe:

• Ha az elképzelés és a valóság nem találkozik, az nagyon sokkoló. Saját tapasztalat. Annak ellenére, hogy felkészült voltam a témában, láttam már ezt-azt, ami az emberi sorsok nehézségét mutatja, ha a leendő kisfiamra gondoltam, mindig egy huncut szemű, mosolygós, életvidám kis fiúcska jelent meg a lelki szemeim előtt. Mikor megtörtént a mi esetünkben a kiajánlás és bementünk akta-bemutatásra, vagyis minden elérhető információt megosztottak velünk, a végén mutattak egy képet róla. Engem akkor, mintha szíven ütöttek volna. A kisfiú, akit mutattak, egy nem túl rendezett, hosszú hajú (inkább lányos, mint fiús), szomorú tekintetű, bizalmatlanságot sugárzó gyerek volt. Hát nem úgy nézett ki, mint akit én elképzeltem. Ott és akkor megszólalni sem tudtam, szomorúan mentünk ki a megbeszélésről. Este sokáig beszélgettünk róla és úgy döntöttünk, meg szeretnénk őt nézni élőben is. Élőben sem volt „jobb” a helyzet, ugyanannyira szomorú és bizalmatlan volt, de legalább volt időm, időnk felkészülni arra, hogy mire számítsunk. Ahogy játszottunk vele, szépen lassan megnyílt, ugyan meg volt nagyon szeppenve, de azért látszott rajta, hogy van benne „élet”, van benne huncutság. Ez után a találkozó után már egyetlen pillanatra sem hezitáltunk többet, elindítottuk a barátkozás folyamatát, végérvényesen beleestünk és örökbefogadtuk. Nem sokkal később huncut szemű, mosolygós, életvidám kisfiú lett belőle.
• Örökbefogadókkal és még várakozókkal történt beszélgetések, hozzászólások alapján sokszor azt érzem, hogy a vérszerinti gyerek utáni vágy még nincs elgyászolva.
  Dr. Buda László pszichiáter szerint azoknál a pároknál, ahol nem érkezik meg a várva várt vérszerinti gyerek „valami meghal, ami még meg sem született. Újjá kell szülni magukat, mert meghal bennük a kép magukról anyaként és a meg nem született gyerekükről. Majdnem olyan gyászfolyamatot kell keresztülvinni, mintha valaki tényleg elhunyt volna.”
  Ezzel maximálisan egyetértek. Ez nálam évekig tartott. Évekig, míg végigjártuk az összes lehetséges utat és végül az örökbefogadás mellett döntöttünk. Ezt az utat nem lehet megspórolni, nem lehet megrövidíteni. Logikusnak tűnik a gondolat, hogy míg próbálkozunk, addig azért álljunk be a másik sorba is, az örökbefogadásra várók közé, hiszen így éveket lehet nyerni. Teljesen megértem azt, aki így tesz, azonban ha akkor érkezik egy kiajánlás, amíg a gyászolás még nem zárult le, vagy még el sem kezdődött, jó eséllyel nem fog tetszeni a kiajánlott gyerek, hiszen a szívünk még a vérszerinti iránti vággyal van tele. Sajnos olyan esetről is lehet hallani, hogy ennek ellenére mégis megtörténik az örökbefogadás – szinte biztos, hogy ebben a kapcsolatban mindenki szenvedni fog.
• Ha túlságosan türelmetlenek vagyunk, ha nem adunk időt bizonyos folyamatokra, azzal nem lépünk előre. Vajon minden emberrel, akivel most szeretitek, kedvelitek egymást, kapásból működött a kémia? Nekem nem. Nekem több olyan kapcsolatom is van, volt az évek során, ahol nem egyből „nagy szerelemmel” indultunk (ezt baráti kapcsolatra is értem). Volt, akivel lassabban alakult ki a barátság, sőt a férjemmel sem első látásra lettünk szerelmesek. Nem feltétlenül hiszek a „meglátni és megszeretni” érzésben, annak ellenére, hogy ilyenben is volt részem. Nem mindig az a nagy szerelem, nem mindig azokból lesznek a legszebb, legjobb, legtartósabb kapcsolatok, ahol egyből működik a kémia.
• Nem vagyunk tisztában azzal, pontosan mit szeretnénk. Lehet, hogy csak a társunk miatt egyeztünk bele az örökbefogadásba, de valójában nem erre vágyunk? Nem jól fogalmaztuk meg az igényeinket, rövidíteni szerettük volna a várakozás idejét azzal, hogy olyan „paramétereket” is megadtunk, amikkel valójában nem tudunk együtt élni? Legtipikusabb a származási kérdés – bevállaljuk a cigány származású gyereket és reménykedünk abban, hogy nem látszik rajta. Tegyük a szívünkre a kezünket. Ha abban reménykedünk, hogy nem látszik rajta, akkor valójában nem vagyunk elfogadók.

Árnyalatok, egyéb okok biztosan vannak még. Az is természetes, hogy egy már meglévő gyerek után egy másik gyerek örökbefogadása „nehezebb”, hiszen egy „idegen” gyereknek kell helyet szorítanunk a szívünkben a meglévő(k) mellett; ilyenkor általában a kötődés is kicsit nehezebben jön létre, legalábbis a szülők részéről.

Honnan tudhatjuk, hogy elgyászoltuk-e már a vérszerinti iránti vágyat, hogy elfogadtuk, hogy nekünk más az utunk? Én magamról onnan tudtam, hogy korábban, a mégoly szeretett barátnőim, kolléganőim bejelentésénél is önkéntelenül elkezdtek folyni a könnyeim, szerettem volna, mégsem tudtam velük együtt, szívből örülni. Csak azoknak a várandósságoknak örültem, ahol tudtam a másik félről, hogy ugyanazon a görönyös és nehéz úton végigment, mint mi és sikerrel járt. Onnan tudtam, hogy megbékéltem a sorsommal (még jóval kisfiam érkezése előtt), hogy a bejelentéseket valódi, nem megjátszott örömmel és szívből jövő gratulációval, érdeklődéssel tudtam fogadni. Amikor már szívből hittem abban, hogy nem "igazságtalanság" történt velünk, hanem annak, hogy mi más irányba indultunk, annak pontosan így kellett lennie.

Szóval ha úgy érzitek, hogy a kiajánlott gyerek között és köztetek nem működik a kémia, érdemes a fenti kérdéseken elgondolkodni. Az őszinteség (magatokkal, a társatokkal és a gyermeketekkel szemben) megtérül.