Bombanyu

Bombanyu már nem robban

A halálról - gyerekeknek

Hogyan kommunikáljunk a gyerekekkel a halálról? Őszintén és mellébeszélés nélkül. Mint minden másról.

Sajnos a kultúránkban a gyerekekkel halálról beszélni, a tabusága, nehézsége, fájdalmassága miatt nem szokás. Rengeteg verziót hallottam már a halál témakörének elmismásolására, vagy azért, mert meg szeretnék "kímélni" a gyereket a fájdalomtól, vagy azért, mert olyan kérdések merülnek fel, amelyekre mi magunk sem tudjuk a választ és könnyebb nem válaszolni azokra. Hallottam már olyat is, hogy a szülő nem akar "sebezhetőnek" tűnni a gyerek előtt - pedig a gyerek szemében az érzéseinket és fájdalmunkat (türelmetlenségünket, figyelmetlenségünket) felvállalva maradhatunk igazán hitelesek.

Ha nem beszélünk a halálról, ha nem válaszoljuk meg a kérdéseket, attól azok még ott forognak a gyerekfejekben megválaszolatlanul, titokként, misztériumként lebegnek majd tovább; egy fontos kérdéssel hagyjuk magára a gyerekünket. Vekerdy mondta, hogy a gyereket nem a halál ijeszti meg, hanem az, ha nem tudja, hogy ez pontosan mit jelent. 

Mostanában Gergő egyre többet kérdez a halállal kapcsolatban, egyre sűrűbben a halál témájához lyukadunk ki - gondolom nem véletlenül:

- Mi leszek, ha már nem leszek kisfiú? - Nagyfiú. - És azután?  - Férfi - És azután? - Bácsi - És azután? - Aggastyán - És azután? - .... Utána meghalunk. - Miért? - Mert mindennek van eleje és vége. Az élet eleje a születéssel kezdődik és a halállal ér véget.

De már megkérdezte azt is, hogy a nagyszülei meg fognak-e halni, sőt, már a mi halálunk felől is érdeklődött. Minden alkalommal elmondom, hogy igen, meg fogunk halni, de az még nagyon, nagyon, nagyon soká lesz (remélem - bár ezt nem szoktam hozzá tenni).

Sajnos a téma felvetése most aktuális nálunk, Safi cicámat egy rövid, de igen intenzív leépülést követően el kellett altatni. Várható volt (már télen is éreztem, hogy ez az utolsó nyara), volt időm rákészülni, ezzel együtt sem könnyebb persze. Fájt látni a szenvedését, fájt meghozni a döntést (miután már minden mást megpróbáltunk) és fájt elvinni őt utoljára az állatorvoshoz. Sokat gondolkoztunk rajta, hogy oké, oké, őszintén, de pontosan hogyan mondjuk meg Gergőnek.

Végül úgy döntöttünk, hogy az állatorvos szerepét mellőzzük (főleg a szuri dolgot), még ne kösse össze az orvosokat, az injekciókat a halállal, és arra is figyeltem, hogy amikor elmondtam neki, úgy fogalmazzak, hogy "meghalt", ne úgy, hogy "elaludt". (Hallottam már olyan gyerekről, aki miután az állat "elaludt", nagyon sokáig nem mert elaludni este.)

Fontos, hogy életkorának megfelelően kommunikáljunk vele, vagyis csak annyit mondjunk, amennyit kérdez. A többlet információval csak túlterheljük, amit nem kérdez meg, az számára abban a pillanatban lényegtelen.

Nálunk az első beszélgetés erről kb. úgy zajlott, hogy: Safi meghalt. Többet már nem találkozunk vele - Itthon van? - Nincs itthon. - Hol van? - Eltemettük Nagymamáék kertjében. - Körberohanta a lakást, hívogatta Safit ("Safi, Safikám, merre vagy?") nem találta, de hamar túltette magát rajta. Este Ferinek már bánatos képpel mesélte (valószínűleg az én bánatos ábrázatomat másolta).

Most újra és újra téma lesz ez nálunk várhatóan, remélem, hogy lesz erőm mindig őszintén és egyenesen válaszolni, minden kérdésre.

Safi 16 évet élt; felnőtt életemben vele éltem a leghosszabb ideig együtt. Hiányozni fog. Ami engem illet, én most nagyon szomorú vagyok.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr5414903786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.06.23. 00:20:08

Sajnálom a cicát. Hozzánk tudnak nagyon nőni háziállataink. Ami az elmúlásról szóló kommunikációt illeti, egyetértek, ez is az élethez tartozik, tehát nincs rajta semmi titkolnivaló.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok

Címkék

agresszió (2) alapítvány (1) alkalmassági vizsgálat (1) állatgyilkosság (1) álom (1) alvás (1) átkeretezés (2) átmeneti időszak (1) baki (1) baleset (1) bántalmazás (3) barátkozás (3) bénázás (5) beszéd (3) beszoktatás (1) cigány (1) Csenge (3) cukiskodás (7) dac (2) dackorszak (3) dühkezelés (1) dühkitörés (2) elfogadás (9) elhanyagolás (1) elismerés (1) első találkozás (1) eszközök (1) evés (1) fejlesztés (2) fogalmak (1) folyamat (5) frusztráció (1) Gergő (26) gyász (4) gyerekkereskedelem (2) gyereknevelés (31) gyerekszáj (3) gyógypedagógia (1) halál (1) határszabás (2) hiszti (12) homoszexuális (1) hulladék (2) hulladékmentes (1) időtöltés (4) iratmegtekintés (1) jaktálás (1) játék (1) kapcsolódó nevelés (2) karácsony (1) kihívások (1) kirekesztés (1) kommunikáció (4) konfliktus (1) köszönöm (1) kreatív (1) lombikprogram (2) meddőség (5) megoldás (1) melegházasság (1) mese (1) mosható pelenka (1) mozgás (1) nehézségek (9) nevelőszülők (2) nyaralás (4) ökoságok (1) örökbefogadás (29) örökbefogadott (2) óvoda (5) példakép (1) példamutatás (1) petesejt donáció (1) pozitív szemlélet (1) pszichológus (4) rápillantás (1) reakciók (1) romadopt (1) rosszalkodás (1) segítség (1) sírás meghallgatás (1) származás (1) szelektív (1) szemét (1) szerelem (2) szeretet (1) szobatisztaság (1) születésnap (2) szurikáta (1) tanfolyam (1) tanult tehetetlenség (1) tegyesz (6) természetvédelem (3) testvérek (1) tévézés (1) titok (2) türelem (3) vélemény (1) visszajelzések (1) visszalátogatás (2) zöldülés (3) Címkefelhő