Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Front van...

A minap, amikor Gergőért mentem oviba, a csoportszoba ajtajába lépve őrületes hangzavar fogadott. Legalább 6-8 gyerek torkaszakadtából visított, üvöltött, kiabált, sírt. Mikor Gergő meglátott, a boldogságtól ő is becsatlakozott ebbe a furcsa együttesbe; ránéztem az óvónéni elgyötört arcára és csak annyit mondott: "Front van. Egész nap ezt csinálták..."

Biztosan a front is hozzátette a magáét, meg az is, hogy múlt héten végig itthon volt (betegen) és az első nap  ilyenkor mindig nehéz... Ráadásul a hétvégén 24 órás kimenőn voltunk Ferivel, valószínűleg ez így együtt már túl sok volt szegénynek... Mindenesetre amit a következő 2 órában alakított... az (így pár nap távlatából) megér egy posztot.

Azzal kezdődött, hogy a városban el kellett intéznem valamit, ehhez villamosra kellett szállnunk. Az oviban használt futóbiciklijét nem vittük magunkkal, amit nagyon rossz néven vett. Gergő a látványos hisztiket általában itthonra tartogatja, úgyhogy már itt gyanút foghattam volna (és hagyni kellett volna az elintéznivalót máskorra). Először a futóbicikli miatt ordított éktelenül, az óvodától a villamosmegállóig. Villamosra fölszállva amiatt, hogy ő kisboltba akar menni. (Hazafelé mindig beugrunk a kisboltba egy kifliért, mert csak így éli túl a délutánt az uzsonnától a vacsoráig...) Szerencsére felkészültem, reggel túrós batyut emlegetett, úgyhogy azzal leptem meg. De nem kellett, ő a "kisboltba" akart menni. Úgy tűnik, nem is az evés "aktusa" miatt, inkább a megszokott rutin volt a fontos. (Ilyenkor, amikor ennyire bemakacsodik egy gyerek, kapcsoljunk gyorsan - baja van. Nem éhes, nem a futóbici kell neki. Nyűgös, frusztrált, rosszkedvű.) Leguggoltam hozzá, ami az imbolygó villamoson nem is volt olyan egyszerű, átöleltem fél karral és suttogtam a fülébe: "Nem megyünk kisboltba. A városba megyünk. Ha éhes vagy, van nálam batyu." Mire leszálltunk a villamosról, megnyugodott. Ez a hiszti 3 megállón keresztül tartott. Sétáltunk egyet, odafelé végig azon hepciáskodott, hogy mikor érünk már oda, odaérve azonnal indulni akart hazafelé. Belengettem neki, hogy találkozunk apukájával, felvesz minket kocsival és úgy megyünk haza. Úgyhogy egy újabb 3 villamosmegállónyit azt hallgattam, hogy "Mikor látom már az Apucicámat? (Fogalmam sincs, ezt a szójátékot honnan vette :) ) Apukám, csiribí, csiribá, legyél itt." És társai. A kellemetlen ebben csak az volt, hogy mindezt olyan hangerővel tette, hogy nem csak én élvezhettem, hanem az utazóközönség egy része is... Sebaj, leszálltunk. Beszálltunk az autóba, a kezdeti örömködést nagyon gyorsan felváltotta a követelőzés, ő márpedig "kumpát" akar enni. (A kumpa egy "szakszó", a mekis krumplit jelenti, amit egyébként sosem eszik meg, max néhány falatot - elmentünk egy meki előtt, így jutott eszébe.) Mikor közöltük, hogy nem, megint ordítva sírás, no para, ezt csak ketten hallottuk. A 10 perces út alatt hirtelen eszébe jutott (amikor a kisbolt előtt mentünk el), hogy ő valójában kisboltba akar menni. Mivel Feri nem bírja ezeket a hisztiket és az egyszerűbb megoldások híve, kívánságára kiszálltunk és elmentünk a kisboltba, pedig pontosan tudtam, hogy ez sem lesz jó (addigra persze a túrósbatyut befalta és tudtam, hogy azért ENNYIRE nem lehet éhes). Kiválasztott egy szimpatikus kiflit, azonban mivel előtte már végighúzta a kezét a fél belvároson, mondtam, hogy majd otthon megkapja. Na, az igazi hiszti csak ekkor kezdődött, ami eddig volt, az semmi sem volt ehhez képest... Még ott a boltban kezdte a szirénázást. Annyira tehetetlennek éreztem magam, hogy mikor rákérdezett az eladó (aki nagyon csípi Gergőt), mi a baj, kínomban elkezdtem nevetni és alig bírtam kinyögni, hogy az a baj, hogy csak 5 perc múlva, kézmosás után kapja meg a kiflijét... 

A boltból kilépve kb. 50 méteren ezen ment az őrjöngés (földre fekvéssel, boka-megragadással). Mikor lehajoltam hozzá, átöleltem, fülébe sutyorogtam, hogy mindjárt hazaérünk és inkább siessünk, akkor fel akart rám csimpaszkodni. A gond az, hogy 18 kiló. És hosszabb cipelésnél nem úgy csimpaszkodik, mint egy rendes kis gorillabébi, hanem lóg. Úgyhogy kb. 50 méterig tudtam így vinni, de persze közben is ordított. Mikor letettem, akkor lefeküdt megint a földre. Kicsit továbbmentem, így ösztökélve, utánam szaladt, ordítva. Megállt előttem, "csimpi", megint vittem pár métert. Aztán az újabb követelőzés, ne "arra" menjünk, hanem másmerre; mivel távolságban nincs különbség, legyen, ahogy ő szeretné. Az 5 perces hazaútból szerintem kb. 15 lett, nagyon lassan és nagyon hangosan értünk haza. Útközben egy szomszéd néni elkezdte mondani: "Ilyen nagyfiú és ííííígy hisztizik..." - Közöltem vele, hogy rossz napja van, és "gyorsan" továbbálltunk.

Az utolsó métereken újra fölvettem, nagyon szenvedősen, de csak hazaértünk... Közben végig sutyorogtam a fülébe: "Így is szeretlek. Ha rossz kedved van, akkor is szeretlek. Ha sírsz, akkor is szeretlek. Tudom, hogy rossz napod van." Pár pillanatra elhallgatott, de a lépcsőházban újra rázendített, úgyhogy Feri már nyitott ajtóval várt minket. Sajnos ő sokkal rosszabbul kezeli ezeket a helyzeteket, mint én, úgyhogy kb. 2 perc őrjöngés után bezavarta a szobájába - erre viszont én haragszom nagyon. Úgyhogy mikor Gergő elkezdett (egyből) sírva, hisztizve hívogatni, egy-két perces erőgyűjtés után bementem hozzá. Magunkra csuktam az ajtót. Ölembe vettem. Szerencsére nem bántott, mert azt nagyon rosszul viselem, olyankor nagyon hamar türelmetlen leszek. Így viszont, sírt-sírt. Már eszébe sem jutott a kifli, akkor éppen le akart menni a játszótérre, ehhez viszont már késő volt. Újra és újra elismételtem, hogy megyünk fürdeni, vacsizunk, játszunk, mesélünk és alszunk. Mikor a játszótéren túljutottunk, akkor banánt szeretett volna enni, de az nem volt, helyette eperben állapodtunk meg. Végül annyit mondtam neki, hogy akkor megyünk ki a szobából, amikor megnyugodott.

Az este további része a legnagyobb békében telt. Visszatért a jókedve, kedves volt és cuki, nagyokat viháncoltak apjával. Még fél órával később is nagyokat hüppögött, szegénykém, elég komolyan tolta végig a délutánt.

Amire viszont nagyon büszke vagyok, hogy nem veszítettem el a fejem (általában a hisztis helyzeteket elég jól viselem), nem rángattam, nem kiabáltam, nem ripakodtam rá. Érdekes volt látni, hogy mindig, amikor lehajoltam hozzá, átöleltem stb. egy pillanatra megnyugodott és jött egy új irány, éppen mit szeretne.

Talán azért viselem jól a hisztiket, mert tudom, hogy egyetlen gyerek sem hisztizik ok nélkül. Sokszor nem tudjuk, mi lehet a baj, de attól, hogy ő nem tudja megfogalmazni, lehet rossz érzése. Lehet félelme, lehet valami kellemetlenség érzése (múltkor Gergőnek farmeren keresztül szálka ment a popsijába - mire rájöttünk...), bármi nyűgje lehet. Szóval ha hisztizik a gyerekünk, akármilyen nehéz is néha, próbáljuk meg türelemmel meghallgatni, higgyétek el, sokkal jobb lesz utána. (Apukákat meg ilyenkor el kell távolítani a közelből - saját tapasztalat. :) ) És utána egészen nyugodtan biztosíthatjuk arról, hogy a hiszti közepén is nagyon szerettük. Úgy, ahogy van. ♥

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr4814796080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orsolya Csávojszky 2019.05.04. 09:34:55

Édes Gergő...
Irigylem a bölcsességed,nyugalmad

ricsmond78 2019.05.04. 20:27:17

@Orsolya Csávojszky: Hát nem volt egyszerű... neki sem és nekem sem...

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok

  • ricsmond78: @Szalay Miklós: Köszönöm, megnézem. (2019.07.06. 21:02) Van-e lopógén?
  • Jankove: Sajnálom a cicát. Hozzánk tudnak nagyon nőni háziállataink. Ami az elmúlásról szóló kommunikációt ... (2019.06.23. 00:20) A halálról - gyerekeknek
  • ricsmond78: @Orsolya Csávojszky: Hát nem volt egyszerű... neki sem és nekem sem... (2019.05.04. 20:27) Front van...
  • kávé23: Sok boldogságot! Öröm volt olvasni. ☺ (2019.03.21. 20:35) A második „másik” születésnap
  • ricsmond78: @négyzet: A 4-es pont nagyon-nagyon bonyolult, ezt tökéletesen látod; valószínűleg szakemberek, sz... (2019.03.04. 22:26) Örökbefogadott gyerekek sajátosságai

Címkék

agresszió (1) alapítvány (1) alkalmassági vizsgálat (1) állatgyilkosság (1) álom (1) alvás (1) átkeretezés (2) átmeneti időszak (1) baki (1) baleset (1) bántalmazás (3) barátkozás (3) bénázás (5) beszéd (3) beszoktatás (1) cigány (1) cukiskodás (6) dac (1) dackorszak (3) dühkezelés (1) dühkitörés (2) elfogadás (7) elismerés (1) első találkozás (1) eszközök (1) evés (1) fejlesztés (2) folyamat (5) frusztráció (1) Gergő (20) gyász (2) gyerekkereskedelem (2) gyereknevelés (26) gyerekszáj (1) gyógypedagógia (1) halál (1) határszabás (1) hiszti (12) homoszexuális (1) hulladék (2) hulladékmentes (1) időtöltés (4) iratmegtekintés (1) jaktálás (1) játék (1) kapcsolódó nevelés (2) karácsony (1) kihívások (1) kirekesztés (1) kommunikáció (4) konfliktus (1) köszönöm (1) kreatív (1) lombikprogram (1) meddőség (4) megoldás (1) melegházasság (1) mese (1) mosható pelenka (1) mozgás (1) nehézségek (8) nevelőszülők (2) nyaralás (3) ökoságok (1) örökbefogadás (24) örökbefogadott (2) óvoda (5) példakép (1) példamutatás (1) petesejt donáció (1) pozitív szemlélet (1) pszichológus (4) rápillantás (1) reakciók (1) romadopt (1) rosszalkodás (1) segítség (1) sírás meghallgatás (1) származás (1) szelektív (1) szemét (1) szerelem (2) szeretet (1) szobatisztaság (1) születésnap (2) szurikáta (1) tanfolyam (1) tanult tehetetlenség (1) tegyesz (6) természetvédelem (3) tévézés (1) titok (2) türelem (3) vélemény (1) visszajelzések (1) visszalátogatás (2) zöldülés (3) Címkefelhő