Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Hároméveseknél (időnként) működő praktitkáim

Szeretek nevetni. Sokkal jobban szeretek nevetni, mint mondjuk üvölteni, mint a sakál és aztán egész este azon tépelődni, hogy miért voltam ilyen szarfej. Merthogy amikor kis háromévesünk bedacol és nem és nem és csakazértsem, akkor eldönthetjük, hogy megpróbáljuk viccesen kezelni a helyzetet, vagy erőből nekimegyünk, aztán lesz, ami lesz.

Én a magam részéről próbáltam mindkettőt. Fiatalabb koromban sokszor erőből próbáltam megoldani dolgokat, és ez a megoldás még ma sem áll tőlem távol (akik szeretnek, így becéznek: őrmester, alkaliba - az új terrorszervezet, lágerfürerin - nem szeretném tudni, hogy akik nem szeretnek, hogy hívnak...). Az erőből megoldás nagyon sok helyzetben nem működik - jó pár pofonba belefutottam. És nem működik Gergőnél sem. Biztos van olyan gyerek, akinél működik, de bakker, ez a gyerek olyan kemény, mint egy kis dió. Makacs, öntörvényű és ha egyszer elhatároz valamit... jaj annak, aki nem azt szeretné, amit ő... Hogyha az ő kis makacssága az én erő-megoldásommal összetalálkozik... abból sosem sül ki semmi jó. Ezért inkább megpróbálom a konfliktusokat játékosan kezelni. Persze ez rohadt fárasztó. Fárasztóbb, mint üvölteni egy jót - bár mondom, ez Gergőnél nagyon ritkán működik, inkább csak megijed tőle. Nagyon fárasztó újabb és újabb praktikákat kitalálni, fárasztó egy végigtolt nap után még azon agyalni, hogy hogyan vegyem rá a fogmosásra. De az a jó hírem van, hogy egyrészt rá lehet érezni az ízére, ha elkezdjük tudatosan alkalmazni a humort, előbb-utóbb ráérzünk, másrészt olyan jókat lehet közben nevetni. És mint tudjuk, a nevetés feszültségoldó...

Összeszedtem néhány dolgot, lássátok mire is gondolok. Azt persze ne gondoljátok, hogy ha egyszer kitaláltok valamit, akkor azt sokáig alkalmazhatjátok. Ha néhány napig működik, már összeteszem a két kezem...

  • Amióta kikerült az etetőszékből, nem bír egy helyben ülni. Evés közben rohangálás van, ha rohangál, akkor meg hajlamos elfeledkezni arról, hogy ő valójában most eszik. Persze én ezzel úgy vagyok, hogy ha éhes, akkor nem felejti el. A vacsorák is így szoktak telni, különösebben nem érdekel, ha nem eszik, mert tök jó súlyban van, nő mint a gomba, és úgysem tudom lenyomni a kaját a torkán, szóval ezen nem izgatom magam. Pontosabban nem izgatNÁM magam, de az utóbbi időben többször eljátszotta velünk, már lefekvés után, hogy ő valójában még éhes és most akar enni. Hát ilyenkor mi a túrót csináljunk? Nyilván ez túráztatás a javából, ilyenkor már nem kap kedvére valót, ha éhes, akkor egy üres kiflicsücsköt is megeszik. És tényleg megeszi, szóval valószínűleg éhes maradt... Kb. 2 hete egy szokásos vacsoránál, a kis vajas katonákra biggyesztettem egy kis sajtot és elneveztem őket "lovacskáknak". (Ne kérdezzétek, fogalmam sincs...) És benyihogtak a szájába. Másnapra ez nyilván nem működött, mert miért is működne 2x egymás után, de másnap nem lovacskák, hanem malackák, meg báránykák ugrottak a szájába. Pár nappal később közölte, hogy ő "Mercédeszt" szeretne enni, "hopp, de mázli, hogy mondod, épp most veszem észre, hogy a sok lovacska között megbújt egy Mercédesz is, sőt még egy BMW is van itt." Azóta ez a menő. Nagy fékcsikorgásokkal berepülnek a különböző autómárkák a szájába. Nem mondom, hogy szeretném még 5 évesen is így etetni a gyerekemet, de egyelőre ez egy működőképes megoldásnak tűnik.
  • Egyik este dühöngött. Ha dühöng, ami a kezébe kerül, azt a földhöz csapja - nagyon utálatos szokás, mert sokszor olyan tárgy kerül a kezébe, amitől egy pillanat alatt elérem a forrpontot (pl. a telefonom). Ez alkalommal egy dühöngés kezdetén kaptam el, a textilszalvétáját vágta a földhöz. Fölkaptam a szalvétát, és "nagyonmérgesen" én is földhöz vágtam. Jól túljátszva "kiabáltam", hogy "mi ez a dühöngés, én sokkal, de sokkal mérgesebb vagyok". Ezen eléggé meghökkent, elkezdett nevetni. Aztán újra hozzávágta a szalvétát a földhöz, utána újra én jöttem: "hidd el, hogy én sokkal, de sokkal, de sokkal mérgesebb vagyok. Így ni" és újra földhöz csaptam a szalvétát. - Na, ezt a remek játékot játszottuk vagy 10 percen át. Gergő gurult a röhögéstől és én is. És tudjátok mennyire kurvajófejnek éreztem magam utána?
  • A feszültség levezetésének kiváló módja nem csak a nevetés, de az üvöltés is - ezt ugye mindannyian tudjuk. Úgyhogy amikor Gergő elkezd kiabálni, csak úgy, minden előzmény és látható ok nélkül, szoktam hagyni. Persze azért ennek vannak szabályai, csak itthon lehet kiabálni. Utcán, nyilvános helyen, másokat zavarva nem. De itthon egészen nyugodtan. Inkább kiáltson néhányat fél percen át, minthogy elkezdje szanaszéjjel dobálni a játékait. Éppen ma este versenyt üvöltöttünk. Az is egy kis kezdődő hiszti volt, fürdés után voltunk, fáradt volt már és hirtelen támadt egy gondolata - mindenáron be akart nézni a hűtőbe (????). Oké, oké, csak előbb öltözzünk már föl, mert vacogott a törülközőben. Nem, ez nem tetszett, elkezdett sikítani. Én is sikítottam. Versenyt sikítoztunk, jó hangosak voltunk, de Gergő kisikítozta magából a hisztit és a végén jót nevettünk. Jobb volt így, mintha egy 10 percen tartó hisztit kellett volna végigasszisztálni...
  • Gergő eléggé utál gyalogolni. Bicajjal, rollerrel tök sokat képes menni, de a két kis lábát nem szereti használni. Illetve ez sem teljesen igaz, én már megvívtam vele a kis harcomat, hogy nem veszem föl, ehhez néhány hisztit végig kellett néznem, de Feri, mivel még bírja erővel, inkább felkapja - én ennek amúgy nem örülök. Ilyenkor szoktam vele "kapj el, ha tudsz-ot" játszani - és jééééé.... egészen hosszan tud szaladni utánam, ráadásul teli szájjal nevetve. 20180929_084323-1_fb.jpg
  • Tök jó ez a kor, mert már lehet vele értelmesen beszélni és apró "üzleteket" lehet vele kötni (előbb a feladat, aztán a móka). Még sosem kellett drasztikus büntetéssel élnünk, elég, ha megmondjuk neki, hogy "nem lesz mese, ha nem mosol fogat" (egyszerűen nem értem, mi a baj a fogmosással...), és máris együttműködőbb. Vagy ha bármit szeretne, és részünkről is oké a dolog, akkor kapja meg, ha előtte megcsinálja, amit mi kérünk - akkor van következő játék, ha az előzőt elpakolta, akkor megyünk ki a játszótérre, ha előtte ezt-azt megcsinálta, amit kértünk tőle. Elég jól tudunk bizniszelni, bár nem tudom, hogy hosszú távon nem okozunk-e ezzel valami komoly zavart nála, de azért remélem, hogy ez is lecseng és legalább a rutinfeladatok nem fajulnak közelharccá. Néhány napja egészen könnyen megy a fogmosás, mert kitaláltam, hogy a szájában laknak a kis fogmanók, akik vigyáznak a fogaira, de őket etetni kell (fogkrémmel). (Nálunk ez az etetés nagyon megy, etetjük a cicánkat, etetjük a madarakat a madáretetőnkben.) Ma este csigákat etettünk a szájában - ez Gergő ötlete volt. Nem mondtam neki, hogy ez tök gusztustalan, inkább megkerestük az összes csigát a szájában...
  • Ami nekünk nagyon bejön, az a mese. Ezt már egy csomószor írtam. Bármi nagyobb horderejű dologra készülünk, mindent Mackó Gergő csinál először, utána pedig Gergőnek is hivatkozhatunk rá, hogy "dehát Mackó Gergő is..." - és akkor oké. Mackó Gergő szokott le először a pelusról, Mackó Gergő imádja az óvodát, Mackó Gergő már nem fél az éjszakáktól (kb. 1 hónapja nincsenek éjszakai őrjöngései - bár most, hogy ezt leírom, ma éjjel tuti lesz...). Bármi, amit szeretnék beadagolni neki, az Mackó Gergővel történik meg először. Aztán persze ő is szokott mesét rendelni, a legutóbbi néhány napja: "Mackó Gergő gyümölcsöt eszik" - ő adta meg a címét... Hmmmm.... a tarkómig szaladt a szemöldököm, és hát... nem lett egy épületes mese. Gergő sem kérte azóta. :)

Összegezve: nevetni tök jó és a humort bevetve sokkal könnyebben célba érünk. Tény, hogy a humorhoz hangulat kell, de higgyétek el, egy virtuális vállon veregetés annyival jobb, mint egy egész éjszakán át tartó önmarcangolás. Dobjátok be a humort, meglepően kevés is elég még ennek a korosztálynak. Legalább az ő szemükben legyünk mi a stand-up comedy királynői...

Van egy nagyon jó kis könyv: Lawrence J. Cohen: Játékos nevelés - ajánlom figyelmetekbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr9214472616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok