Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Ki a legfontosabb szereplője az örökbefogadásnak?

A minap az egyik örökbefogadós csoportban nagy vita kerekedett arról, hogy vajon mennyire fair az örökbefogadó párokkal szemben, hogy az egyik alapítvány vezetője egyéni szimpátia alapján illeszti össze az örökbefogadható kisbabát és a várakozó örökbefogadó szülőket, ezzel mintegy "élet és halál urát" játszva.

Sokaknak nem tetszik ez a módszer, mert így nem mindenkire kerül sor - aki nem szimpatikus, az annál az alapítványnál hiába várakozik.

A módszer ellenzői szerint ez egy újabb rúgás az évek óta hiába várakozó, reményvesztett szülőkbe, akik számtalan megpróbáltatáson mentek már keresztül és rengeteg mindent megtettek már azért, hogy lehessen gyermekük. Az eljárás melletti érvek zanzásítva az én szubjektív megítélésemen keresztül az, hogy az alapítvány vezetője, aki életre hívta a csecsemő-örökbefogadás intézményét, és rátette erre az egész életét, hadd döntse el maga, bízva a hosszú évek alatt megszerzett tapasztalatában, hogy kit lát annyira felelősnek és alázatosnak, hogy rábízzon egy életet. (Megjegyzés: Gergő nem az alapítványon, hanem az állami rendszeren, a tegyeszen keresztül érkezett hozzánk. Mi is beadtuk a jelentkezésünket ehhez az alapítványhoz, de Gergő hamarabb érkezett hozzánk, minthogy behívtak volna minket.)

Az örökbefogadásnak 3 szereplői köre van. Az örökbeadó anya, az örökbeadott gyermek és az örökbefogadó pár.

Ki a legfontosabb ebben a történetben?

Sokan az örökbeadók érzéseit kapásból lesöprik az asztalról, hiszen milyen anya az, aki "eldobja" a gyerekét? Én meg azt gondolom, hogy kislány korában ő sem ezt képzelte el magának. Nem tudhatjuk, hogy mit érez az, aki más gondjaira bízza gyermekét. Lehet, hogy ő maga sosem érezte az anyai ölelés melegét és fél attól, hogy nincs mit továbbadnia. Lehet, hogy olyan életkörülmények között él, ahova egyszerűen nem lehet bevinni gyermeket. Lehet, hogy még gyereklány és még nem tud, nem szeretne felelősséget vállalni egy másik emberért. Lehet, hogy egyszerűen annyira visszafogott értelmileg, hogy tényleg nem fogja föl az egészet. Annyiféle élethelyzet van és olyan rengeteg oka lehet annak, hogy így döntött, vagy hogy így alakult az élete. Fogadjuk el azt, hogy ez az ő döntése, az ő fájdalma. Vélhetően a gyermek jobban jár, megtartás esetén könnyen lehet, hogy olyan életkörülmények között élne, ami nem méltó egyetlen gyermekhez sem.

Az örökbefogadók érzéseivel már többen törődnek. Míg az örökbeadók esetében általában egyértelműen negatív a megítélés, ebben az esetben, tapasztalataim szerint inkább túl-pozitív, de természetesen vannak itt is nagyon hogyismondjam-elítélő-ítélkező megjegyzések. Van, aki szerint hősök azok, akik képesek más "hülyegyerekét" elfogadni, nevelgetni. Az ellenpólus szerint kábé megérdemlik a sorsukat. Van, aki úgy gondolja, hogy ezek az emberek ebben az életükben vezekelnek az előző életükben elkövetett bűnök miatt, és van, aki szerint ezzel a tettükkel elnyerik a következő életükben az "örökdicsőséget". De a legtöbben azt gondolják, hogy milyen borzalmasan hosszú a procedúra, hogy még a khmmm... fülünkbe is benéznek az eljárás során, bezzeg a szüléshez nem kell bizonyítvány; ezek után aki ezt hajlandó elfogadni, annak "jár" a gyerek.

Szerintem meg nem "jár". Azt gondolom, hogy az örökbefogadáshoz alázat kell. És rengeteg elfogadás. Önmagunk, a sorsunk, az életutunk elfogadása. Vissza nem tekerhetjük az idő kerekét, így vagy bólintunk egyet, hogy így alakult és ennek fényében tesszük tovább a dolgunkat, vagy befeszülünk és fröcsögve szidjuk a körülményeket, a rendszert, azokat, akik nem adnak nekünk gyereket, deazonnyomban. El kell fogadnunk a társunk véleményét, vágyait, meg kell azt is értenünk, főként, ha nem egyedül kívánunk gyermeket örökbefogadni. El kell fogadnunk a majdani gyermek addigi életútját, el kell fogadni azt, hogy egész életét végigkíséri a fájdalom és a bizalomvesztés, hogy őt egyszer már "eldobták". És meg kell bíznunk a környezetünkben, családunkban, barátainkban, hogy szeretnek minket annyira, hogy a döntésünket elfogadva gyerekünket is szeretni fogják.

Ki a legfontosabb a történetben? Számomra nem kérdés: a gyerek. Az a gyerek, aki ahelyett, hogy egy meleg, szerető, biztonságos otthonba érkezett volna, kap egy rideg, elutasító, igényeire-nem-válaszoló, esetleg bántalmazó közeget. Jó esetben a vérszerinti anya idejében felismeri, hogy ő csak az utóbbi környezetet tudja adni, így még csecsemőkorában keres neki családot. Rosszabb esetben nem ismeri fel, vagy későn - ilyenkor ragadnak bele gyerekek évekig, vagy felnőttkorukig a rendszerbe. Van olyan gyerek, aki megérdemli ezt? Nem hiszem.

Mondhatjátok, hogy nekem már könnyű, hiszen van egy csodálatos kisfiam. Igen, igazatok van. De Gergő érkezése előtt is úgy gondoltam, hogy a gyerek a legfontosabb. Az én életemért én vagyok a felelős, ha elrontottam, én rontottam el. De egy gyerek még nem tud dönteni. Igenis úgy gondolom, hogy ebben a történetben ő a legfontosabb, az ő igényeit kell szem előtt tartani. Az a legfontosabb, hogy minden gyermek a számára legjobb családba kerüljön. És ha annak az alapítványnak a vezetője az "illesztésben" hisz, ha mer szimpátia alapján dönteni, tegye. Azok a gyerekek így biztosan jó helyre kerülnek. im3_8046_ff_kicsi.jpg

Olyan ez, mint amikor Salamon királyt két asszony felkereste; mindketten igényt tartottak a kisbabára, mindketten saját magukénak tartva őt. Salamon király úgy kívánta kideríteni, ki a valódi anya, hogy ketté akarta vágatni, így mindketten kapnak belőle. Az egyik nő azt mondta, hogy részéről rendben van a döntés, a valódi anya azonban azt mondta, hogy inkább lemond róla, csak maradjon a kicsi életben.

Ehhez a történethez tudom az örökbefogadást is hasonlítani. Ha a saját fájdalmunkat, vágyainkat háttérbe tudjuk tolni a gyerek érdekében, akkor megértünk arra, hogy szülők lehessünk.

A várakozó pároknak pedig azt üzenem, hogy tudom, milyen érzés a várakozás. Rettenetes. Lélekromboló, könnyekre fakasztó, kimerítő. Sorolhatnám a jelzőket, hosszú éveket vártunk és nagyon nehéz volt. Ugyanakkor, ha egy kicsit távolabbról, vagy más szögből nézzük, ez az időszak nagyon építő is egyben. Ha eddig túlélte a párkapcsolatunk, akkor még jobban megerősíti azt. Tanulunk egy csomó mindent magunkról, tanulunk türelmet többek között, amire később nagyon is szükségünk lesz. Most még kihasználhatjuk az időt, utána pedig búcsút vehetünk lányéletünktől, kis időre a barátainktól is, a partiktól és az utazásoktól. Használjátok ki ezt az időt, töltsétek meg kesergés helyett tartalommal. Végezetül megosztom veletek a Pszichonénim mondatát, ami sok nehézségen átsegített: "Azok a párok élik túl a kisgyermekes időszakot, akiknek van honnan töltekeznie." Töltekezzetek!  ♥

Fotó: VirgArt

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr3214322983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

naneszórakozz 2018.11.09. 11:02:46

Na ide figyeljen a kedves posztíró: "ha annak az alapítványnak a vezetője az "illesztésben" hisz, ha mer szimpátia alapján dönteni, tegye. Azok a gyerekek így biztosan jó helyre kerülnek."
Ez a legnagyobb marhaság, mert nem ismeri annak az alapítványnak a vezetőjét, akiről szó van. Én ismerem. Épp eléggé ahhoz, hogy megállapíthassam, nem való oda, ahol van és nem való arra, hogy elbírálja azt, ki kapjon gyereket és ki nem.
Nem, ne játsszon Istent!
Több év alatt egyetlenegyszer hívott be minket elbeszélgetésre, akkor is kb. 9 másik párral együtt. A "beszélgetés" alatt folyamatosan ő beszélt, arra sor sem kerülhetett, hogy érdemben hozzászóljunk, ne adj isten magunkról is beszélhessünk, kik vagyunk, mit értünk el az életben, miért fordultunk hozzá, milyen tulajdonunk van! stb.
Az "illesztést" ebből következően kizárólag a beküldött anyagaink alapján tudja megtenni, az meg kb. semmit nem ér, személyes kapcsolat, beszélgetés, háttér felderítés nélkül.
Még annyit erről a beszélgetésnek hívott semmiről, hogy ez kb. az alapítvány vezetőjének magánügyeiről szólt, amihez semmi köze nem volt egyikünknek sem és nem is oda tartozott. A beszélgetés egy összefüggéstelen, 3-szor általa sírásba torkolló felesleges valami volt, amire még az időt is sajnáltam már ott és utólag is, de mivel mindegyikünk reménykedett, persze elmentünk rá.
Azért több év ilyen tevékenység után sokkal összeszedettebb előadást vártam tőle, nem állandó elkanyarodásokkal és fölösleges, minket egyáltalán nem érintő magánügyekkel.
Még rengeteg dolgot tudnék írni, de már csak annyit szeretnék tudatni mindenkivel, hogy az utóbbi időben ki kapott tőle gyereket: egy fogorvos, 2 művész és egy vállalkozó. Na mi a közös bennük? A pénz/híresség.
Annyiban megértem, hogy így persze reklámozzák az ő alapítványát és ezzel esetleg több örökbeadóhoz juthat el (ami nem ártana, mert csökken az általa örökbeadható gyermekek száma), de a másik oldala ennek az, hogy milyen alapon feltételezi, hogy náluk jobb helyen lenne a gyerek, mint nálunk?
Nem a pénz az elsődleges egy gyerek örökbeadásánál!
Illesztés mi? Lófaszt! Már bocsánat, de ezen nagyon berágok, amint meghallom.
Tudod, hogy milyen érzés, mikor valaki fél éve jelentkezett nála és kap gyermeket (újszülött, szőke, kék szemű!) miközben mások (mi pld.) legalább 2 éve várunk? Ezt úgy hivják igazságtalanság, egyenlőtlenség, istenkomplexus!
Kezeltetni kéne ez utóbbit. Rá is férne.
Ja és fel kell tüntetni a hozzá beadott jelentkezésben az anyagi helyzetedet...
Ez meg simán törvénysértő, mert nem lehet megkülönböztetni az embereket, ilyen alapon sem, hiszen már átmentünk a TEGYESZ-nél ill. a gyámhivatalnál mindenféle vizsgálaton, környezettanulmányon és pszichológia vizsgálaton, ahol megállapították - papírunk van róla - hogy alkalmasak vagyunk egy kisgyermek felnevelésére.
Nem mintha lenne bármi szégyellnivalónk, mindkettőnknek biztos állása van, normális jövedelemmel, semmi hitel, semmi tartozás, bankszámlánk rendben, van lakásunk, kocsink, stb.
Úgyhogy kérlek ne írj ilyeneket, ha nem ismered ezt az alapítványt és a vezetőjét, köszönöm!

ricsmond78 2018.11.09. 14:40:34

@naneszórakozz:

Kedves naneszórakozz!

Igaza van abban, hogy nem ismerem az alapítvány vezetőjét személyesen. Hallottam hírét, ismerem a feltételeit. Nem értek egyet azzal, ahogyan kommunikál az emberekkel, de szerintem abban megegyezhetünk, hogy jót cselekszik és az újszülött, alapítványi örökbefogadásban úttörő szerepet vállalt, az összes, ezzel járó harcot megvívta.
Mi is sokat hezitáltunk, hogy beadjuk-e a jelentkezésünket, végül megtettük, de a személyes találkozóra már nem került sor.
Akinek ez a módszer nem tetszik, szerencsére választhat másik újszülöttek örökbe adásával foglalkozó alapítványt, ahol sorba kell állni, de a végén lesz gyerek. Igaz, a várakozási idő sok sok év is lehet, minél elfogadóbb valaki, annál rövidebb ideig kell várni.
Az illesztést nem csak a fent említett alapítvány alkalmazza, a Tegyesz is ezt a módszert követi. Több oldalas "motivációs" levelet kell készíteni, ez alapján próbálják meg a gyermeknek kiválasztani a legmegfelelőbb családot.
Mindenki teszi a dolgát a legjobb tudása szerint, nekünk pedig az a dolgunk, hogy kivárjuk, amíg ránk kerül a sor. Tudom, nehéz. Értem a fájdalmát, és elfogadom.
A véleményemet fenntartom.

üdv,
Bombanyu

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok