Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Felnégyelni???

Gergő szeptembertől ovis lesz. Izgatottan várjuk, bár gyanítom, én jobban izgulok, mint Gergő; ő nyugodt, mert tőlem azt hallja, nagyon szuper, igazán nagyfiús dolog lesz óvodába járni.

Az általunk választott ovi egy sima, állami, integrált óvoda, közel a lakhelyünkhöz és az én munkahelyemhez, de nem ez győzött meg minket. Az óvodavezető annyira szimpatikus, hogy egyből levett a lábamról, név szerint ismeri a gyerekeket és látszik rajta, hogy ő egy olyan ember, akinek a környezetében lévők is jól érzik magukat. Ha már el kell válnom Gergőtől, akkor ő az a vezető, akinek az óvodájában "szívesen" hagyom ott a kisfiamat.

Döbbenten olvastam az újbudai óvodában történt eseteket, és még tágabbra nyílt a szemem, amikor a kommentekbe is beleolvastam, pedig már ezerszer megfogadtam, hogy nem teszem (felnégyelni, kiherélni, Taigetosz és hasonló borzalmas megjegyzések tömkelege). Röviden a történet: kiscsoportos gyerekek egymást bántalmazzák, abúzálják, nem kisgyerekhez méltó módon bántják egymást.

  • Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a nemi szervek nyalogatásának ötlete egy három-négy éves fejéből magától pattant ki?
  • Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy az a gyerek, aki az asztalba veri a másik fejét, azt azért teszi, mert pszichopata, gonosz lélek?
  • Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy azok a gyerekek, akik megharapták a kislány nemi szervét, azok még sosem láttak ilyet?

Iszonyatosan sajnálom az áldozatokat, nem is tudom, mit csinálnék, ha Gergővel hasonló történne. De áldozatok alatt nem csak a jelen pillanatban áldozatokká váló gyerekeket értem, hanem azokat a gyerekeket is, akik ezeket a szörnyűségeket elkövették.

Egy hároméves gyerek másol. Azt másolja, amit otthon lát, amit otthon kap. Aki nyalogatja a másik nemi szervét, az biztosan látott már ilyet; összeszorul a szívem arra a gondolatra, hogy esetleg vele is tettek már ilyet. Aki az asztalba veri a másik fejét, az egészen biztosan olyan mértékű erőszakkal találkozik otthon, amivel egy gyerek nem tud megbirkózni. Ők ezzel vélhetően nap, mint nap találkoznak. Hogyan várhatjuk el tőlük, hogy egészséges, boldog, kedves kis gyerekek legyenek?

Azt gondolom, hogy nem csak az áldozatoknak kell segítség, hanem az elkövető-áldozatoknak is. Nekik főleg. Ők azok a gyerekek, akikből vélhetően olyan sérült emberek lesznek, hogy a legritkább esetben tudnak csak beilleszkedni a "normál" életvitelbe, az egészséges társadalomba. Amikor az utcákon koldust, hajléktalant, szerfüggőt, drogosokat látunk, az utálkozáson és orrhúzáson kívül azért abba is gondoljunk bele (csak egy pillanatra), hogy milyen gyermekkora lehetett. És nekem ne jöjjön senki azzal a szöveggel, hogy ki lehet mászni a gödörből. A gödörből való kimászáshoz komoly segítség kell. Egyedül nem megy.

Komolyan kellene végre venni ezt a problémát. Nem látszat-inézkedések kellenek, nem pillanatnyi megoldások, nem "felnégyelések", hanem valódi megoldások, tervek és megvalósítások. És empátia. Egy kis elfogadás. Némi szeretet. Ezeket a gyerekeket addig kellene átölelni és szeretgetni, ameddig még lehet. Ha még nem késő... Mindannyiunk érdeke az lenne, hogy ezek a gyerekek is szeretetteljes, biztonságos és erőszakmentes környezetben élhessék mindennapjaikat, a jelenlegi romboló "otthon" helyett.

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr5814101325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok