Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Játszótéri konfliktusok

Nem vagyok igazi tigrisanya, de nem szoktam hagyni, hogy Gergőt nagyobb gyerekek bántsák. Szépen, normális hangon szoktam rájuk szólni, hogy "Légyszi, ne lökjétek föl a kisebbet", vagy "Ő állt előbb a sorban, légy szíves, ne lökd félre." Cserébe' természetesen azt sem engedem, hogy Gergő bármilyen módon bántsa a többieket. Nem engedem, hogy szórja a homokot, ha éppen fúj a szél és ráfújja más gyerekre. Magára persze szórhatja, legalább megtapasztalja, milyen az. Ha más gyereket bántanak bármilyen módon és épp nincs ott az anyukája, hogy megvédje, azokat a gyerekeket is a szárnyaim alá veszem, bár ez viszonylag ritka.

Nem vagyok egy harcias amazon, és bátor sem vagyok. De egyre jobban bánt, ha gyengébbeket, vagy olyanokat bántanak, akik nem tudják megvédeni magukat.

A minap a wekerle telepi játszótéren voltunk, eléggé szeretjük, mert nagy, változatos és minden korosztálynak megvannak a mászókái. Emberből is sokféle van...

Mikor odaértünk, Gergő be szeretett volna menni a körbe kerített focipályára, ahol épp 6-8 éves gyerekek fociztak. Nem engedtem, inkább elmentünk csúszdázni, hintázni. Volt azonban egy anyuka, aki beengedte a saját, 3 év körüli gyerekét. Nem tudom, mi történt, bár azt gondolom, sejtem. Bement a kiskölyök és a játék hevében a nagyobbak nekimentek, fellökték. Nagyjából az történhetett (gondolom), amiért én nem engedtem be Gergőt.

Arra lettem figyelmes, hogy az anyuka üvölt. Nem kicsit. Iszonyatosan üvöltött, meglehetősen ordenáré stílusban. Nem csak azt fájlalta, hogy fellökték a gyerekét, hanem úgy tűnt, az is bántja, hogy a gyerekek milyen jogon nem engedik be az ő kisfiát, ha éppen ő is ott akar futkározni.

Amikor már 5-6 perce üvöltött, mint egy sakál, és egyesével üvöltött bele a gyerekek arcába, arra gondoltam, hogy valahogyan ki kéne zökkenteni, mert egyre jobban belelovallta magát, teljesen belefeledkezett az üvöltözésbe. A játszótéri gyerekek és a szüleik is odasereglettek a pálya köré és csak nézték a nőt, ahogy ordít bele a gyerekek arcába. A gyerekekkel volt egy felnőtt férfi, egy vakhangot nem szólt. Teljesen meghunyászkodott a nő előtt, megjegyzem, a nő tényleg elég félelmetes látvány volt. Úgy járkált gyerektől gyerekig, mint a Jurassic Parkban a T-Rex, azt figyelve, hogy melyiküket kapja be először.

Egyszercsak, a gyereke ott hagyta az ordítozó anyukáját, kiment a pályáról és messzire elfutott (szegénykémet de sajnáltam, hogy ennyire idegbeteg anyja van). Az anyja pedig észre sem vette, úgyhogy azt gondoltam, itt a legjobb alkalom a kizökkentésre.

Odasétáltam a pályához és bekiabáltam:

- Hahó, figyu, csak szólok, hogy a gyereked már a játszótér túloldalán van.

- Te meg ne pofázz!

- Gondoltam, hátha érdekel, hogy a gyereked már messze jár. Amúgy meg, szerintem lassan befejezhetnéd az üvöltözést...

- Neked ehhez meg semmi közöd, ha majd a te gyerekedet rángatják meg, akkor pofázhatsz.

- Értem az indulatot, de enyhén szólva túlzás, amit művelsz. 10 perce üvöltözöl, a gyereked meg már rég máshol van.

(Valahogy így zajlott a "beszélgetés".) És ott hagytam. Nem akartam még jobban felbőszíteni, csak szerettem volna, ha kicsit kizökken, ami azt hiszem, sikerült is. Még 1 percig üvöltött, aztán elment. Teljesen be voltam tojva, de úgy tűnik, a felháborodásom erősebb volt. Nem tudom, a kiskölykök szülei hol voltak és nem tudom, hogy a gyerekekkel focizó férfi miért nem szólt egy szót sem, meg azt sem értem, hogy a sok-sok nézelődő férfi közül miért nem szólt senki, de én képtelen voltam szó nélkül hagyni.

Átmentünk a tér túlsó felére, 20 perccel később két 8 év körüli focis cuccban lévő kiskölyökkel kezdett el Gergő barátkozni. A fiúk sokkal kedvesebbek voltak Gergővel, mint az két ilyen korú fiútól megszokott. Meglepő volt és nagyon jól esett, tök hálás voltam érte. Megtanították Gergőnek, hogy kell lehengergőzni a domboldalon, kölcsönadták a focilabdájukat és elviselték, hogy Gergő teljesen rájuk cuppant, követte és utánozta őket. Amikor mentünk haza, a focipálya mellett mentünk el, ugyanazok a srácok fociztak még mindig és ez a két fiú is velük focizott. Nem emlékeztem rájuk, de talán őket is "megvédtem", és így kaptuk vissza. ♥

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr2014070515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok