Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Hirtelen 40

Még ízlelgetem ezt a számot. 40. 40 éves vagyok.

Kicsit furán érzem magam, mert nem tudom, hova tűnt ez a 40 év. Nem érzem magam ennyi idősnek és hála a genetikának, nem is látszom ennyinek. Persze ennek nem mindig örültem, 16 évesen a srácok szóba se akartak velem állni, merthogy ők gyerekekkel nem kezdenek. Mikor keseregtem a nővéremnek, hogy 4 évet simán letagadhatok, "megvigasztalt": nyugi, majd ha 60 leszel, csak 56-nak fogsz kinézni.... Nem állítom, hogy a vigasztalás betalált. :)))

Anyukám 70 múlt. A 70. születésnapján megkérdezte, hogy hol van ez a 70 év? Próbáltam megnyugtatni, hogy bennünk. A testvéreimben és bennem, az unokáiban. A ráncaiban és ősz hajszálaiban.

Hát most ugyanezt tudom magamnak mondani. Benne van a 40 évem az összes ősz hajszálamban, a ráncaimban és visszereimben (viszont elmúltak a pattanásaim és már alig van szőr a lábamon. :) ). És benne vagyok Gergőben. A gesztusaiban, a nevetésében, a pajkosságában, a humorában. (Múltkor Feri megkérdezte tőle: ki a viccesebb, Apa, vagy Anya? - Anya. - Mármint Apa? - Anya. - Jó-jó, de kinek vannak jobb viccei? Anyának, vagy Apának (megfordította a sorrendet, hátha ezen múlik - hahhaha) - Anyának. - Hmmmmm... és kinek vannak idétlenebb viccei? - Erre a kérdésre Gergő már nem válaszolt, amiért kapott tőlem egy hatalmas puszit :))) )

Tavaly ilyenkor tele voltam aggodalommal és tökéletesen alkalmatlannak éreztem magam a vadonatúj anyaszerepben (erről itt írtam). Mostanra elfogadtam, hogy bizony Gergő neurózisaiban is benne leszek; akárhogy is csinálom, mindenért én leszek a hibás kamaszkorában. De majd átkeretezi, a technikáját addig átadom neki. :) (itt és itt írtam erről)

És életemben először mostanában jutott először eszembe az, hogy még nem szeretnék meghalni. Eddig sosem gondoltam erre, nem különösebben foglalkoztatott a téma... de most... Gergő miatt még szeretnék jópár évet kérni a Jóistentől. Olyan jó vele és olyan jó Ferivel.

Most először (a kisebb csetepatékat leszámítva) régóta jó nagyon. A huszas éveim azzal teltek, hogy elfogadjam magamat. Nagyon rondának és tökéletlennek láttam a testemet, egyszerűen nem hittem el, hogy bárki szerethet, úgy igazán. 29 évesen volt az első vetélésem, ami évekre padlóra tett, úgyhogy a harmincas éveim eleje a gyásszal telt. Gyászoltam az éppenhogy megfogant magzatomat és a tönkrement házasságomat. Aztán megismertem Ferit és vele valahogyan minden a helyére került. Néhány év alatt sok mindenen vagyunk túl, sok nehézségen, vidámságon, nevetésen, síráson, utazáson és tapasztaláson. Túl az elfogadáson és azon a tudáson, hogy ahhoz, hogy szülők legyünk, nem kell szülnöm. Lehetek Anya terhesség nélkül is. Szerethetünk nem vérszerinti gyereket is teljes szívünkkel és mostanra már biztosan tudjuk, hogy a gyerekünk azokat az értékeket viszi tovább, amiket mi magunk fontosnak találunk.

Azt hiszem, a mai nap nem lesz katartikus, vagy ha igen, nem azért, mert 40 éves lettem. Sokkal inkább azért, mert egy olyan helyen ünnepeljük meg ezt a napot, ahova már nagyon régóta vágyom. Valahol, Európában.

20180615_182100.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr9214035882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok