Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Egy szurikáta halála

10 éves lehettem, amikor volt egy cuki, koromfekete hörcsögpárom, Bonnie és Clyde. Nagyon szerettem őket. Ahogy az lenni szokott a hörcsögöknél, hamar vemhes is lett a nőstény és én izgatottan vártam a csöppségek születését.

Sosem felejtem el azt a napot, amikor beindult a szülés. Amikor megöltem őket.

Egyedül mentem haza az iskolából és ahogy hazaértem, első utam Bonnie-hoz vezetett. Láttam, hogy ott gubbaszt a terrárium sarkában, benyúltam hozzá (mint mindig) és kivettem. Fura volt, hogy lóg rajta egy kis párizsi darabka, nem is értettem, hogy ragadt rá. Ahogy benéztem a sarokba, láttam, hogy már egy egész halom "párizsi darabka" fekszik ott - hamar levágtam, hogy itt bizony beindult a szülés. Rohadtul megijedtem. Bonnie-t és a ráragadt kicsikét visszahelyeztem óvatosan és vártam, hogy hazajöjjenek a szüleim. Mire megjöttek, már könnyekben úsztam, éreztem, hogy valamit nagyon elrontottam. Kiderült, hogy szegény Bonnie-t pont szülés közben szakítottam félbe... néhány kishörcsög benne maradt; Bonnie nem élte túl a szülést (Apukám biológiatanár, miután szegénykém elpusztult, felboncolta). Az újszülötteket kétségbeesetten próbáltuk életben tartani, szemcseppentővel etetni, de néhány órával később ők is feladták.

A szüleim nem büntettek meg, de nem is "oldoztak" föl. (Mondjuk azt nem tudom, hogy van-e ilyenkor bármilyen vigasztaló szó..) Éveken át mardosott a bűntudat. Bonnie-t és kicsinyeit egy kis fa tövében elástam, sokáig naponta látogattam a "sírját". Éveken át minden este elénekeltem csöndben a "my Bonnie is over the ocean" kezdetű dalocskát engesztelésképpen.

Azóta eltelt 30 év és nem felejtettem el soha azt a napot.

Hibáztam? - Igen, hibáztam.

Hibáztak a szüleim? - Igen, valószínűleg nem magyarázták el eléggé, hogy ebben ez esetben hogyan kell megközelíteni egy állatot. Nem szeleburdi módon rárontani, hanem mondjuk percekig figyelgetni előtte, van-e valami változás.

Direkt öltem meg egyetlen mozdulattal 8 állatot? - Nem.

Azért tettem, mert neveletlen, szabályokat nem tisztelő, szemtelen, "szociopata", "pszichopata" (ilyen kommenteket is olvastam), állatokat nem tisztelő gyerek voltam? - Határozottan nem. Mindössze egy hebrencs kislány voltam.

Érdemeltem volna ezért a tettemért akasztást, belezést, de minimum ugyanazt az eljárást, mint amit én tettem? - Nem.

A kisfiú, aki elkövetett egy hibát és véletlenül elpusztított egy vemhes szurikátát, gyerek.

Hibázott? - Igen.

Emlékezni fog erre az elkövetkező 30 évben? - Biztos vagyok benne. És arra is emlékezni fog, amit most az internetezők arctalan népétől kapott. De míg az előbbi talán jó irányba formálja majd a személyiségét, ez utóbbi biztosan nem tesz jót neki, az önértékelésének.szurikata.jpg

Minden gyerek hibázik. Minden ember hibázik. De emberek vagyunk. Miénk a tanulás képessége, a következmények felvállalásának a képessége, a bűntudat képessége. És a megbocsátás képessége.

Legalább mi bocsássunk meg annak a kisfiúnak, helyette is. Ő sokáig úgysem fog magának megbocsátani.

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr7213966202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok