Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Gergő és az ételek
Néhány héttel ezelőtt beszélgettem egy barátnőmmel, éppen arról panaszkodott, hogy kislánya alig akar enni. Ahogy elmesélte, ez náluk nem átmeneti probléma, hanem elég általános. Kérdezte, hogy nálunk mi a helyzet.

Gergő eszik. Rendesen, rendszeresen és elég változatosan. De ez nem volt mindig így.

Amikor hozzánk került, csupa olyan dolgot evett, amit ha nálunk született volna, óvodás koráig biztosan nem ismert volna meg: a töménytelen mennyiségű csokitól elkezdve a bolti pudingon át a jaffa szörpig (jaffa szörp volt az iszókájába feltöltve, mindennap ezt itta..). Reggelire puding volt, ebédre tészta, vacsorára kakaó. Kis sarkítással, de kábé ennyiből állt a napi menü. Innen indultunk.

Az első, amit lecseréltünk a jaffa szörp volt, először alig mézezett gyerekteára, egy hét után elhagytam belőle a mézet, és egy újabb hét múlva a teát is, maradt a víz. (Én magam is szinte mindig vizet iszom.) Azóta Gergő vizet iszik, néha tejet és gyümölcslevet.

Aztán elhagytuk a bolti pudingot, illetve én ilyet nem is vettem neki, szinte csak "ünnepnapkor" kap ilyesmit. Csoki nincs itthon (legalábbis addig, amíg Gergő ébren van ;))) ). Ami maradt régről, az a kakaó. Sokáig este és reggel, most egy hónapja lefekvés előtt már csak tejet kap.

A meglehetősen egysíkú, tésztás ételeket nehezebb volt kiváltani. Az első 5-6 hónapban szinte mindig rendeltünk kaját, aki már régebben olvassa a posztjaimat, az tudja, hogy az első fél évben gyakorlatilag teljesen rám volt Gergő matricázódva, mellette főzni is csak nagy ritkán tudtam. Így viszont sok mindent ki tudtunk vele próbálni.

Elég hamar rájöttünk, hogy nagyon szereti a leveseket, főleg, ha "ropog". Mármint ha van benne ropogós levesbetét (pl. pirított kenyérkocka vagy levesgyöngy). Úgyhogy beszereztünk itthonra "golyót", ahogy ő nevezi, vagyis levesgyöngyöt. Aztán arra is rájöttünk, hogy "golyóval" gyakorlatilag bármilyen ételt el tudunk neki adni. Ez már egy hosszabb folyamat volt, addig azért egy csomó elméleti vitát lefolytattunk Ferivel. Feri szerint a gyerekek az egyszerű ízeket kedvelik. Ennek persze ellentmond a mustáros-párizsis-lekváros kenyér, vagy a sajtos-porcukros bundáskenyér, gyerekkorunk kedvenc ételei. Ezért én meg azt gondolom, hogy az ízeket meg kell szokni és ahogy hozzászokunk, úgy kedveljük meg őket.

Erről van egy vicces saját élményem. Anyukám (és általa én is) rajong a szép, vagy legalábbis nem megszokott formájú üvegekért. Kb. 25 évvel ezelőtt vett egy doboz olajbogyót, a dobozban vagy 20 karcsú üveg volt. Ma már mindennapos a szép hosszúkás üveg, de akkor ez még újdonságnak számított, én is kapásból beleestem az üvegekbe. De csak akkor juthattam hozzá, ha elfogyott belőle az olajbogyó. Életünkben akkor ettünk olajbogyót először, ráadásul kapásból a markánsabb ízű zölddel kezdtük... Az első falatra máig emlékszem. Hősiesen megettem minden nap egy szemet (a cél érdekében hozott áldozat :) ), mire kiürült az üveg, megszerettem az olajbogyót. Azóta is mindig van itthon (már nagyobb kiszerelésben), mostanában Gergő ismerkedik az ízével.

Ebből a történetből kiindulva próbáltam meg Gergőt bevezetni az ízek világába. Egyelőre úgy tűnik, bejött az elméletem; a levesgyöngy segítségével ugyan, de még az olyan extrém ételeket is örömmel fogyasztja, mint a cékla-, zeller-, sütőtökkrém-leves, a rakott padlizsán, a töltött cukkini, a túróval megrakott gomba és társai. Golyó egyébként csak ebédhez és vacsorához van. Imádom, hogy értelmes és már lehet vele "egyezkedni". Az a szabály, hogy egy falat, egy golyó. Sokszor megpróbálja áthágni ezt a szabályt, úgyhogy résen kell lenni, de viseli a következményeket: egyszer, míg a csaphoz léptem, hogy adjak neki egy pohár vizet, megette az összes golyót, amit kiporcióztam az ebédhez. Persze az ebédet nem akarta megenni, úgyhogy mondtam neki, hogy oké, de vacsorára nincs golyó; ez így fair. És Gergő, bár a vacsoránál bepróbálkozott, kért golyót, de emlékeztettem az ebédnél történtekre - simán megette a vacsorát golyó nélkül.

A ropogós amúgy annyira bejön neki, hogy Gergő például a pizza szélét eszi, amivel kellemesen kiegészítjük egymást. :)

Persze mi is követ(t)ünk el hibákat, míg beállt a rendes étkezés. Eleinte annyira stresszeltem azon, hogy Gergő egyen, hogy szó szerint, kanállal kergettem a lakásban. Erről egy nevelési tanácsadó baromi gyorsan lebeszélt: a gyerekek hamar észreveszik, mik azok a dolgok, amikkel sakkban tudják tartani a szülőket adott esetben. Ha kanállal kergetjük, pillanatok alatt ki tud alakulni egy ördögi kör, a gyerek csak azért sem fog enni, anyu-apu még idegesebb lesz és mindenféle hülye étkezési zavart fog produkálni a gyerek. Amiből állítólag sokszor úgy lehet kilépni, hogy egyszercsak anyu-aput már nem "érdekli", hogy eszik-e a gyerek. Mi idáig nem jutottunk el, de ez persze nem az én érdemem, szerencsére még időben észhez térítettek.

Aztán eleinte azon is ki voltam "akadva", hogy Gergő nem szeretne egyből reggelizni, ahogy fölébredt. Én az a típus vagyok, akinek első útja a hűtőhöz vezet, hát Gergő nem ilyen. Persze nyilván a reggeli kakaó-adag sokat segített neki az első óra túlélésében. Szóval eleinte csodálkoztam, és halmoztam a tányérjára a finomabbnál finomabb falatokat, amiket ledobált, kiborított - ezzel engem is kiborított. Mostanában megkapja a kakaóját, én a kávémat, a kanapéra kuckózunk és elolvasok neki néhány mesét. Egy óra elteltével pedig reggelizünk. (Ez alól kivétel, amikor már reggel 9re a fejlesztőben kell lennünk.)

Az első hónapokban zavart, hogy ebédre alig akart enni. Ez valószínűleg azért volt, mert a délelőttöket gyakorlatilag végig ette: kakaó, reggeli, tízórai; persze, hogy délben már nem akart enni. Így az ebéd alvás utánra húzódott, általában 3-fél 4 körül ebédelt. Ezt egy ideje úgy változtattam meg, hogy nincsen tízórai (maximum gyümölcs), és így ebéd is van alvás előtt. Nahát.

Ebédre általában nem eszik túl sokat még így sem; eleinte ezzel sem tudtam mit kezdeni. Aztán észrevettem, hogy este, amikor Feri is itthon van és együtt vacsorázunk, Gergő étvágya is sokkal jobb. Nyilván mert hármasban enni mégiscsak jobb, illetve szerintem estére már jól meg szokott éhezni.

Uzsonna van, általában gyümölcs, vagy egy kis süti (sk), néha néhány darab keksz. Mostanában már ezt sem viszem túlzásba. Az első fél évben, vagy még tovább is, mindig volt a táskámban hisztit túlélő étel, ha mentünk valahova, tömtem szegényt, mint egy kis libát. Általában 3-4 féle ez meg az. Mostanában egyrészt már nem félek a hisztitől, másrészt sokat javult a helyzet, mostanra általában a négyfal közöttre tartogatja azokat.

Röviden: nálunk nincs nasi. Persze vannak kivételes napok, ha vendégek jönnek hozzánk, vagy mi megyünk a szüleimhez, nővéremékhez, vagy máshova. Meg ugye a hétvége is egy kicsit más mederben szokott folyni. De azért alapvetően ez az irány.

Kérdezte anno a barátnőm, hogy például reggelire mit eszik Gergő. Nagyjából bármit, amit megkíván a következők közül: kifli, akár üresen, vajjal, sajttal, kencével (pl. humusz!), vagy lekvárral. Legtöbbször a vajas verziót választja. De szereti a natúr joghurtot is és a tejfölt (!!!) is. Volt, hogy egy egész nagy doboznyi tejfölt bekanalazott, a felét reggelire, a másik felét vacsorára. És olyan is van, hogy nincs kedve reggelizni, azt sem bánom különösebben, ebédre majd bepótolja. Anyukám szokta mondani, hogy teli hűtő mellett nem hal éhen gyerek. (Jó esetben.) Ezek közül bármit választhat, viszont "ugráltatás" mostmár nincsen. Vagyis ha kér valamit és nem eszi meg, nem kap mást. Ha megette, utána persze kaphat mást is. Viszont, hogy ne legyen azért ennyire egyértelmű a helyzet, hetente 2x 9-re, 2x pedig 10-re járunk fejlesztésre. Ha 9-re megyünk, egyáltalán nem jut idő sajnos reggelire, ilyenkor túrós batyut kap. Ha 10-re megyünk, akkor kap normálisabb reggelit, de ha még nem éhes, vagy nem kívánja, akkor is túrós batyu a reggeli. 20180211_091053-1-1.jpg

Nagyon szereti a sajtokat, mindenféle tejterméket. A húst nem kimondottan, de ha "eldugom" a tányérjában, akkor gond nélkül megeszi (a virsli viszont bármikor lecsúszik). Elfogadtam, hogy van, amikor rá van "épülve" bizonyos ételekre, majd pár héttel, nappal, vagy akár órával később rá se néz; és fordítva. Az viszont alapszabály, hogy evés közben evés van. Nincs játék, nincs tévézés (tévézés egyáltalán nincs), nincs olvasás (felnőtteknek kütyüzés). Evés közben egymásra és az ételre figyelünk.

Amivel még egyelőre nem tudtunk viszont "megbirkózni" teljes mértékben, az az önálló evés. Még mindig igényli, hogy etessük. Valószínűleg ez is összefügg azzal a furcsa kis kettősséggel, ami az örökbefogadással és az elmaradt babusgatásokkal kapcsolatos, hogy sokszor még "kisbabának" érzi magát, közben már egyre nagyobb fiú, gondolom hamarosan ez is beáll. Amúgy ha nem vagyunk ott az étkezésnél, még a levest is gyönyörűen, szinte cseppmentesen eszi meg egyedül - mint legutóbb megtudtam Feri anyukájától. Viszont amint megjelenek a színen, már nyomja a kezembe a kanalat, hogy etessem. Úgyhogy ilyenkor néhány falatot adok neki, aztán visszaadom a kanalat, hogy egyen egyedül. Érdekes módon, az én jelenlétemben úgy eszik, mint egy kismalac. És bármi lecsöppen a kis asztalára, máris szól, hogy azt onnan azonnyomban töröljem föl.

Szóval van, amivel küzdünk, de szerencsére Gergő viszonylag jól és változatosan eszik. Több mint fél éve rendszeresen főzök, egyre nagyobb lelkesedéssel. Néha Gergő is "segít". (Múltkor sütit sütöttünk, segíteni szeretett volna, úgyhogy felültettem a pultra, a félig kész tésztát a két lába közé tettem, hogy kevergesse, én meg odaléptem a hűtőhöz valamiért. Ahogy visszanéztem, láttam, hogy Gergő mohó élvezettel kanalazza a tésztát; ahogy rászóltam, turbófokozatra kapcsolt.)

Mostanra a súlya miatt sem aggódom különösebben. Mikor hozzánk került, 4 kilót hízott 2-3 hónap alatt. Nyárra úgy nézett ki, mint egy kisgömböc. Kiakadtam, hogy egy kis hurkagyurkát csinálunk ebből a gyerekből. Azóta viszont nő (2 hét múlva lesz 3, de már 102 centi, egy éve 86 centi volt), de nem hízik (tavaly nyár óta tartja a 15-16 kilót). Most egy szép, slank fiú, nagyon jó bőrben van.

Végezetül hadd osszak meg egy praktikát, nagyon büszke vagyok, hogy erre rájöttem, bár ha rákeresnék a neten, biztosan már mások is föltalálták előttem. Amikor Gergő beteg, jóval kevesebbet iszik, mint máskor - pont, mint a legtöbb gyerek. Enni is alig eszik. Na ilyenkor a legjobb barátom a győri keksz, amit Gergő imád. De csak úgy kap kekszet, hogy egy keksz, egy korty víz, egy keksz, egy-két korty víz. A kekszre egyébként is kívánjuk a vizet, ezzel a módszerrel viszont sokkal több vizet lehet "legyűrni" szegény kisbeteg torkán.

Evésügyileg ez a mi történetünk. Nekem amúgy sokat segített a témában a "Nem harap a spenót" című könyv, a francia gyermeknevelésről. Persze durva dolgokkal és nagy krízisekkel szerencsére nem találkoztunk, de ilyen jellegű problémákkal ma már kiváló szakemberekhez lehet fordulni (pl. a fejlesztő központ, ahova járunk - ELTE, Gyakorló Óvoda és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény - foglalkozik evésterápiával is).

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr8713810794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok