Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Figyelmeztető jelek a barátkozás során

Egy kedves olvasóm hamarosan megkezdi a barátkozást egy olyan idős gyerekkel (kb. másfél év), mint amekkora Gergő volt a barátkozásunkkor. Ez a bejegyzés neki szól és azoknak, akik még a barátkozás előtt vannak.

Előrebocsátom, hogy ez egy teljesen szubjektív lista, a mi tapasztalataink alapján írtam. A cél nem az elrettentés, sőt. Amiket leírok, rémisztő lehet olvasni, de gondoskodással, szeretéssel, sok-sok figyelemmel és fejlesztéssel mindent rémségtől meg lehet szabadítani azt a kisgyereket, akiken az alábbiak közül bármelyiket tapasztaljátok.

Még mielőtt belevágnék, azt is szeretném hangsúlyozni, hogy nem célom Gergő nevelőszülei bántása. Sajnos egy rosszul működő rendszer tagjai, próbálnak ők is evickélni. Azzal, hogy a nevelőotthonokat úgy szüntetik meg, hogy még nincsen apparátus, nincs annyi nevelőcsalád, hogy minden gyerek megfelelő helyre kerülhessen, eléggé feladták a leckét nekik is. Ahol Gergő volt, ott 6 gyerek volt, 2-6 év közöttiek, ebből négyen másfél és 3 év között voltak.

A gyerek túl sokat alszik

Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy túl sokat van ágyban. Mikor először kérdeztük, hogyan néz ki a napirendje, elsorolták, hogy mikor, hány órát alszik. Összeadogattuk és kijött, hogy 20-21 hónaposan naponta 18 órát alszik. Kicsit soknak tűnt, de mivel fogalmunk sem volt arról, hogy mennyit alszik egy ennyi idős gyerek, hát elfogadtuk. Megjegyzem, ha tudtuk volna, se tudtunk volna ezzel ott és akkor túl sokat kezdeni. De a lényeg, hogy már akkor feltűnt, hogy Gergő folyamatosan ágyban volt. Nem tudtunk úgy bemenni a szobájába, mondjuk a délutáni ébredésnél, hogy úgy ébredjen, hogy már ott vagyunk, mert ébren volt. Csöndben, teljes apátiában feküdt ott és amikor észrevett minket, a fal felé fordult. Nem mozdult, és már nem sírt, mert tudta, hogy teljesen fölösleges sírnia, akkor sem mennek be hozzá.

Magyarul, szegényem nem aludt, hanem állandóan bent volt az ágyban. Ennek eredménye (többek között), hogy a nagymozgásai és a finommozgásai teljesen elmaradtak a korosztályától. Nem tudott lépcsőzni, alig tudott járni, futni sem tudott. A játék nála úgy nézett ki, hogy megfogott egy játékot és messzire hajította, ezért ami barátkozás során nálunk nagyon bevált, az a labda.

Hogy valójában mennyit volt ágyban, azt nem tudjuk. De a mozgásfejlődés elmaradásával a beszédfejlődés is nagyon elmaradt (kb. 8 hónapos beszédértési szinten volt, mint utóbb megtudtuk). Két hónapja megvizsgálta egy logopédus, mert Gergő akkor még mindig csak a szavak első szótagját mondta ki; az előzmények ismerete nélkül azt mondta, hogy a nagymozgások maradtak el nála nagyon komoly mértékben. Szerencsére ez fejleszthető.

Mióta velünk van, folyamatosan mozgatjuk; kétéves kora óta egyáltalán nem használunk babakocsit, gyalogoltatjuk mindenhova (egy ideig a hátamon hordtam, hogy közelebb legyen hozzám). Október óta pedig egyéni fejlesztést kap, hetente 4 órában. Mára már fut, szalad, lépcsőzik, ugrál, kapaszkodva egy lábon áll és végre-végre, elkezdett szótagokat duplázni, napról-napra egyre több szava van, úgy tűnik, berobbant. Éppen a héten mondták a fejlesztőben, hogy gondolkodásban már óvoda érett, szeptemberre minden lemaradását behozza.

Azt pedig, hogy érzelmileg hosszú távon mit okozott nála az, hogy nem reagáltak a sírására, az igényeire, nem tudjuk. Igyekszem, igyekszünk mindig biztosítani arról, hogy mi mostantól vele leszünk. Nyilván nem csak szavakkal, sokkal inkább tettekkel. Ha felsír éjjel, bemegyünk. (Volt már, hogy annyira mély álomból ébredtem, és annyira gyorsan igyekeztem át hozzá, hogy egyszerűen nekirohantam a falnak.) Ha fél, megvédjük, ha megijed, megvigasztaljuk. Ha ölelésre vágyik, átöleljük. Ha 63x bújik el egymás után ugyanoda, akkor 63x keressük meg, nagy hűhóval. Ha pedig elmegyünk valahova, soha, de soha nem lépünk le titokban és nem távolodunk el tőle úgy, hogy ne tudja, hova megyünk nélküle. Mindig elmondjuk neki, mire számíthat és mikor jövünk vissza. (Még ha csak olyan egyszerű a történet, hogy Feri kiszáll és megtankolja az autót.) Egyelőre úgy tűnik, működik.

Szerető mozdulatok

Érdemes figyelni, mennyire gyengéden nyúlnak a nevelőszülők a gyerekhez. Gergőt egyszer simogatta meg a jelenlétünkben a nevelőpapája, az részéről valóban simogatás volt. A mi családunkban ezt egy kisebbfajta ütésnek hívják. Nagyon durva mozdulatokkal szeretett, sajnos ezek a mozdulatok vésődtek be Gergőbe. Emiatt még most is szívunk, Gergő nagyon sokszor durváskodik velünk, ami sok esetben nem is durváskodás akar lenni... Szerencsére mostanra, ha meg akar minket simogatni, legtöbbször egy félszeg legyintéssé finomodik és mikor rászólunk, hogy finoman, akkor már szépen nyúl hozzánk. Viszont még mindig van, hogy direkt bánt minket. Nemrég beszéltem erről egy gyerekpszichológussal, aki azt mondta, hogy szegénynek a korai kötődésében lehet nagyon sok feldolgoznivalója, nem tudunk mást tenni, türelmesnek kell vele lennünk. Bevallom, néha nagyon nehéz, főleg, amikor komoly fájdalmat okoz, vagy lefejel (ezt honnan tanulta???). De van remény. És ami jó, hogy csak velünk durva, a nagyszülőket sem bántja direkt és másokat sem (pl. játszótéren a gyerekeket, még akkor sem, ha őt viszont igen).

Jaktálás

Erről is írtam már korábban (itt), ez magyarul az önringatás, amikor előre-hátra himbálja magát egy gyerek (vagy felnőtt), mert nincs, aki elringassa. Mikor ezt először láttuk Gergőnél, teljesen ledöbbentünk, fogalmunk sem volt, mit csinál... barátkozás során egyszercsak meghallotta a nevelőszülők hangját a földszintről és a lépcsőt lezáró kerítés elé ült, ahol nem látta őket, csak hallotta a hangjukat. És ott ült, himbálózva. Elég szomorú látvány volt. Érdekes módon ez annyira eltűnt, hogy mióta hazahoztuk, egy év alatt kb. 2x láttam, hogy ezt csinálja, akkor is olyankor, amikor épp várta az ebédet, szóval azt hiszem mondhatjuk, hogy a jaktálás sok-sok ringatással és szeretéssel teljesen gyógyítható.

Figyelemhiány

20170707_150532.jpg

Az előzőek alapján jól látszik, hogy Gergő nagyon kevés figyelmet kapott. Már a barátkozás során is feltűnt, nagyon élvezte a figyelmünket és sokszor órákon át az volt a játék, hogy kettőnk között mászkált és begyűjtötte az öleléseket és puszikat. Folyamatosan karba kéredzkedett, hogy minél közelebb legyen hozzánk. Ez természetesen itthon is folytatódott. Az első fél évben folyamatosan rajtam csüngött, mint egy kis csimpi. Kézenfogva járkáltunk a lakásban is, ha éppen a konyhakövön jutott eszébe, hogy rám szeretne feküdni, akkor ott20170807_102317_1.jpg feküdtünk 20 perceken keresztül, minden pillanatban a bőröm alá akart bújni. Itthon is sokszor hátihordóban volt, és amikor vécére mentem, akkor is az ölemben ült. Így hát, az első fél évben rendeltük a kaját itthonra, takarítani csak az esti altatás után tudtam, szóval tényleg nagyon fárasztó volt. Gergő mostanra egy huncut, életvidám, nagyon vicces kisember lett.

Tulajdonképpen ennek az egész bejegyzésnek ez a legfontosabb

20170707_101204.jpg

mondanivalója, hogy van remény! Hogy egy látszólag vert helyzetből is lehet nyerni, hogy vissza lehet hozni egy kisember életkedvét. Bárki, bármit mond, ha egy gyereknek "csak" az a baja, hogy nem szerették eléggé, hogy nem érzett semmi motivációt arra, hogy bármilyen fejlődést mutasson, egy szerető környezetben szárnyakat kap. Egy örökbefogadott gyereknek teljesen más a fejlődési ritmusa, mint egy vérszerinti családban nevelkedett gyereké, ha a végleges, szerető környezetébe kerül, elképesztő tempóban szívja magába mindazt, ami korábban kimaradt.

Nem tudok elég hálás lenni a sorsnak, hogy ennyire közelről nézhetem végig ezt a csodát, nagyon klassz dolog ennek a részese lenni.

De ne feledkezzünk meg mindeközben azokról a gyerekekről, akik nem ennyire szerencsések, akiknek a lelkét számtalan bántás, elhanyagolás, ignorálás, abúzus nyomorítja meg. Az én tündérmesémben minden gyereket szeretnek. Mennyivel több egészséges lelkű felnőtt lenne...

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr9513729826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok