Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Adj Uram, de azonnal, avagy vásároljunk gyereket?

Aki egyszer elhatározta, hogy gyereket szeretne, úgy képzeli, hogy nademostmárazonnal! Megérett a gondolat benne, jöjjön, de izibe'! Legalábbis az olyan türelmetlenebb típusú emberek, mint én. Úgy képzeltem, hogy abbahagyjuk a védekezést, felkészítem a testemet és hopp, 9 hónap után már ott gőgicsél a kisbabám a karjaimban.

Tündérmese vége.

Az örökbefogadás folyamata nem tündérmese, az örökbefogadás egy minden félnek fájdalmas, de normál esetben pozitív végkifejletű folyamat.

A napokban megjelent egy cikk, hogy ma, Magyarországon 3-5 millió forintért lehet gyerekeket vásárolni. Aki benne van az örökbefogadás témában, pontosan tudja, hogy ez egy létező történet, igen, LEHET pénzért gyereket venni. Legális? NEM!

TÖK ILLEGÁLIS!

A jogi és büntetőügyi részét hagyjuk, engem a lelki oldala most jobban érdekel. Az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamon volt erről szó, felhívták a figyelmünket, hogy ilyenbe soha ne menjünk bele.

Hogy történik ez a gyakorlatban? Például úgy, hogy van egy pár, aki eléggé elkeseredett és kétségbeesett, amikor is megszólal a telefon. Van itt egy kisbaba, született valahol, rájuk gondoltak közvetlen örökbefogadásra. Közvetlen, direkt örökbefogadás lehet és legális, van ilyen, azonban mindig kell egy közvetítő szervezet, ez lehet a Tegyesz (állami), vagy valamelyik alapítvány, például a baptisták. Egészen addig legális, amíg van közvetítő szerv és nincs pénzforgalom. Amint kimarad a közvetítő szerv és van pénzforgalom, illegális a történet és innentől kezdve a szereplők nagyon sérülékennyé és védtelenné válnak.

A gyerek ugyanis előbb-utóbb kérdezni fog. Hogyan születtem? Vártatok? Mennyit vártatok rám? Szerettetek már akkor is, amikor a pocakodban voltam? - Oké, beszéljünk az örökbefogadásról, hiszen alap, hogy a gyerek tudja, honnan jött. És ki volt a vérszerinti anyukám és apukám? - Nem tudjuk, nem ismerjük (upsz, egy hazugság befigyelt). Mit éreztetek, amikor először fölhívtak titeket, hogy rátok várok? És én akkor már megszülettem? Vagy még pocakban voltam? Hány éves voltam, amikor hozzátok kerültem? stbstbstb.

Ahogy a gyerek értelme nyílik, egyre szofisztikáltabb kérdéseket fog feltenni, amire egy ilyen helyzetben lévő házaspár egyre kevésbé tud, vagy szeretne válaszolni. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a gyerek megbékél valami homályos, mesebeli történettel. A gyerek kíváncsi a múltjának minden részletére (ez teljesen természetes és joga van hozzá, hogy megismerje) és elkezdi kapargatni a nem teljesen világos foltokat. Az meg nyilván nem kerülhet napvilágra, hogy fizettek érte, mert az bűncselekmény.

Mi a baj az elhallgatással, mellébeszéléssel, titkokkal, hazugsággal? Az, hogy a gyerek érezni fogja, hogy ez egy olyan téma, amiről anyu-apu nem beszél szívesen, ez a téma fáj nekik, vagy idegesíti őket. Miért fáj nekik, miért idegesek, ha szóba hozza a gyerek? Biztos vele van a baj, ha titkolni kell, hogy örökbefogadták, akkor ez valami rossz dolog. Tehát Ő a rossz. Milyen felnőtt lesz abból a gyerekből, aki azt érzi, hogy ő, vagy az ő története egy rossz dolog? (Az emberek lelki békéjéhez igenis hozzá tartozik, hogy a múltjával, gyerekkorával, az összes traumájával, bánatával tisztában legyen és elfogadja.)

Számtalan történet kering sikertelen örökbefogadásokról, hogy bár anyu-apu mindent megtett a gyerekéért, a hálátlan kis bitang egy nap mégis fogja magát, világgá megy és többé vissza se néz. Az ilyen történeteknek mindig van valami elhallgatás a hátterében.

Védtelenek és sérülékenyek lesznek az örökbefogadók is, mert zsarolhatókká válnak. Azok, akiktől megvásárolták a gyereket, tudni fogják, kik ők, hol laknak, míg közvetítő szervezet bevonásával ezek az infok titokban maradnak a felek előtt, még nyílt örökbefogadás esetén is (attól nyílt, hogy a két fél megismeri egymást).

Egy legális eljárásban nem történhet meg, hogy az örökbeadó megjelenik az ajtó előtt! Ráadásul, aki nem pénzért akarja eladni a gyerekét, hanem bár megszülte és a legjobb megoldást keresi neki, vagyis gondoskodik róla, általában durva lelkiismeret-furdalással küzd, nem fogja fölkeresni a gyerekét és főleg nem követeli vissza. Aki számításból, pénzért teszi ugyanezt, vélhetően nem a bűntudat irányítja a tetteit, más motivációja van, sokkal valószínűbb, hogy megjelenik az ajtó előtt további apanázst követelve.

Másrészt meggyőződésem, hogy egy ilyen titokkal és rettegéssel nem lehet leélni egy életet, nyomot hagy az ember lelkében.

Mindenkit óva intek a folyamat ilyen jellegű gyorsításától. A folyamatot lehet másképp gyorsítani. Azoknak a pároknak, akik elfogadók, vagyis nem tesznek származási és nemi kikötést (mi sem tettünk) és nagyobb gyereket is hajlandók elfogadni, nem csak újszülöttet, sokkal kevesebbet kell várniuk, mint azoknak, akik ragaszkodnak például a magyar származású csecsemőhöz.

Jelenleg a várakozási sor úgy néz ki, hogy a legtöbbet a magyar kislány csecsemőkre kell várni (4-5 évet), utána jönnek a magyar kisfiú csecsemők, őket követik a cigány származású kislányok, a sor végén pedig a cigány származású kisfiúk vannak, ha még nagyobbacska is, akkor pláne (mi Gergőre mindössze 10 hónapot vártunk a folyamat indítástól a hazaérkezésig).

És végül, de nem utolsósorban, a legfontosabb az ÚT. Az út, amit megteszünk. A hosszú évek várakozása nem múlik el nyomtalanul, változunk és mások leszünk. Én például sokkal türelmesebb és empatikusabb lettem. A huszas éveimben még valamiféle magabiztos arroganciával tekintettem a világra és TUDTAM, hogy ha gyereket AKAROK, akkor gyerekem lesz. Azonnal. Persze, vannak a MÁSOK, akik szenvednek ezzel-azzal, de velem ez nem fordulhat elő. És ahogy kaptam sorban a pofonokat (vetélések, tönkrement házasság, sikertelen próbálkozások, sikertelen lombikprogramok és hipp-hopp eltelt 10 év), úgy változtam. Volt, hogy azt hittem, sosem fogok fölállni és volt, hogy 30 évesen szinte eltemettem magam. Voltak nehéz napjaim, éveim, időszakaim. De kikerültem belőle (segítséggel), és erős vagyok. És sokkal türelmesebb, mint mondjuk 10 éve, és sokkal-sokkal empatikusabb és érzékenyebb. Utólag azt gondolom, hogy ezek a pofonok nagyon kellettek nekem. Még ha ott és akkor nagyon igazságtalannak is éreztem...

Aki ezen az úton elindul, más emberként ér célba, mint ahogy elindult. A tanfolyamon volt egy feladat, ahol csoportokba rendeződve meg kellett beszélnünk, hogy így utólag, hogy elindultunk az örökbefogadás útján, bánjuk-e. Nyolc, különböző státuszú, származású és életkorú pár volt ott, más-más történettel. És mindenki, kivétel nélkül, őszintén állította, hogy utólag örülnek, hogy így alakult. Mert jó irányba változtak.

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr9713586093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok