Bombanyu

Bombanyu már nem robban

Hisztikezelés felsőfokon

Arról, hogy hogyan kezeljük a hisztit felsőfokon, sajnos nem tudok írni. Arról viszont igen, hogy én hogyan kezelem... (Mivel Feri és köztem is van eltérés, és konfliktus is van időnként belőle, csak a saját módszereimről írok.) Jó lenne egy bevált recept, egy mindig működő praktika, de olyanom nincsen. Egy barátnőm javaslatára viszont megpróbálom összeszedni, mi az, ami nálam bevált. Persze tök jó lenne, ha egy-egy kezelési mód minden alkalommal bejönne, de sajnos ez nem ilyen. Mindig valami újat kell kitalálni, nekem ez a legnehezebb benne.

A múltkori, utcai hiszti után néhány nagyon kemény napunk következett. Akkor volt itt a "Nárcisz" névre hallgató ítéletidő, rengeteg esővel és viharral; majdnem 5 napig alig-alig tudtunk kimozdulni. A pocsék időjárás és a bezártság negatív hatással volt Gergőre (is), ráadásul a lábam (sarkam) is iszonyatosan fájt. (Azóta megvan a diagnózis, kezdődő sarkantyú. Nem tudom, mi lesz, ha már nem "kezdődik", hanem folyamatban van; így is csillagokat látok időnként.) Megkértem Ferit, hogy a Halottak napja előtti két napot vegye ki; nekem "pihenés" volt, hogy nem egyedül kellett küzdenem az extranyűgös Gergővel, de Feri már a 4. nap végére teljesen leamortizálódott... :))) (Múltkor még azon lamentáltam, hogy vajon mi az oka annak, hogy sokkal türelmesebb vagyok, mint eleinte - az általában szupertürelmes Ferit látva azonban most rájöttem, hogy egyszerűen csak napi edzésben vannak az idegeim...)

Szóval hogyan is kellene (szerintem) jól kezelni a hisztit? Ebben a néhány napban (vagyis "Nárcisz" barátunk ittléte alatt) jöttem rá, hogy a legfontosabb az, hogy mi, szülők, jól legyünk. Én nem voltam jól, még amikor ültem, akkor is eszelősen fájt a lábam, a türelmem pedig nagyon messze járt; így hát kipróbálhattam azokat a módszereket, amik nem működnek...

Ami működik:

Nem árt, ha tudjuk, hogy mi a hiszti oka. Lehet éhség, egyéb testi igény, fáradtság. Ezeket mihamarabb kezelni kell és készpassz. Ez az ideális helyzet. Éhség ellen mindig van nálam valami nem romlandó apróság, általában néhány szem keksz.

Fáradtság kezelése:

  • Kellemetlen, ha például a fáradtság olyan helyen jön rá, ahol nem tudjuk letenni aludni (ld. legutóbbi bejegyzésem), de nekem múltkor jól jött a kedvenc kis dalocskája, amit a fülébe suttogva-énekelve le tudtam nyugtatni annyira, hogy utána már viszonylag békés volt, amíg haza nem értünk. (Azóta a fejlesztésekre autóval járunk, egészen addig, amíg hozzá nem szokik a terheléshez. Utána újra megpróbáljuk a BKVzást.) A fáradtság-hisztit lehet még kezelni cipeléssel, sajnos ez nálam egyre kevésbé működőképes tekintettel Gergő és az én súlyom közti csökkenő különbségre (és az azóta is folyamatosan fájó sarkamra). Viszont az mindkettőnk részéről működik, hogy 10-20 métert cipelem csak, meg is mondom előre neki, hogy oké, fölveszem, de csak pl. a következő kukáig / lámpaoszlopig viszem, utána leteszem. Ezt tök jól el szokta fogadni. Sőt azt is elfogadja, ha leguggolok hozzá, átölelem és a fülébe súgom, hogy nem tudom fölvenni. Egy picit rácsücsül a térdemre, vagy a cipőm orrára és utána tudunk tovább menni.
  • Egyéb trükkök: kb. 1 hónapja a zsebemben van 2-3 gesztenye, amit ha elgurítok, Gergő akkor is szívesen fut utána, ha előtte még totál ki volt merülve... Nyilván visszaélni ezzel nem lehet, de van, hogy 5-600 métert is így teszünk meg, hogy fut a gesztenye után. :)
  • Volt már, hogy nyűgös-nyafka fáradtságos szitut mondókákkal vészeltünk át (sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs; ugráljunk, mint a verebek, rajta gyerekek; így járnak az óriások, így járnak a törpék). Így, bár lassan, de viszonylag élvezetesen fogynak a méterek, és ugyan sokkal fárasztóbb, mint normál módon sétálni, mégis működik. (Nem gondoltam volna fél évvel ezelőtt, hogy háromnál több mondókát meg tudok jegyezni, de lassan bármilyen tárgyra ránézek, tudok egyet mondani és ezeket nem félek bevetni.)

Nyűgösség, nyafkaság, rosszkedv, semmisemjó érzés ellen - figyelemelterelés:

A figyelemterelésben az a nehézség, hogy nagyon kreatívnak kell lenni. Nincs olyan trükk, ami mindig bejön, de végig lehet próbálni néhányat az alábbiak közül.

  • A mondókákat, dalocskákat ilyen esetekben is be lehet dobni, ezek legtöbbször tök jók tudnak lenni. Ha másra nem, legalább arra, hogy magamat kellemes hangulatba hozzam, ami nem árt, ha Gergő éppen egy kis visító ördögfiókát alakít. Ráadásul ezek akkor is beválnak, ha éppen nem tudok játszani vele, de mégis szeretném éreztetni, hogy vele vagyok. (Nem olyan régen nehéz napom volt. Nem tudom már, hogy egyáltalán volt-e kiváltó oka, de Gergővel egyre jobban pörgettük be egymást, a végén már tehetetlenül dühös voltam. Aztán egyszercsak fölfogtam - oké, tudom, hogy ez nem egy nagy megvilágosodás, de asszem én is kissé beszűkült tudatállapotban voltam -, hogy ezen csak én tudok változtatni, Gergő biztosan nem. Vettem néhány mély levegőt és elkezdtem énekelni. Az első néhány strófa igencsak szánalmas volt, ahogy erőlködtem, hogy lecsillapodjak, de nem kellett hozzá sok, hogy elhiggyem, működik.)
  • Mondanám, hogy a megölelgetés, megpuszilgatás önmagában segít, de nekünk nem vált be nyafkaság esetén; kell mellé valami kis extrázás. (Viszont ha kifejezetten sírós percei vannak, tipikusan ébredések után, akkor az átölelés, ringatás segít igazán.)
  • Nagyon szereti, ha éneklés közben simogatom, vagy eljátszom neki a dalocskát a testén (ahogy ugrál a nyuszi, vagy éppen tekereg a csigabiga). Választhat, hogy mi fusson végig a testén: hangya, nyuszi, béka, vagy amilyen állat épp az eszembe jut. A nehézség ebben az, hogy általában amint abbahagyom, újrakezdi a nyafogást...
  • Van egy madáretetőnk, amit már aktívan látogatnak a madárkák, ez nagyon jó szolgálatot tud tenni. Néha csak spontán felkiáltok, hogy odanézzen, megint van ott madárka - ha mázlim van, nem repül el, amikor Gergő nagy hévvel odafut; ha elrepült, megvárjuk a következőt. Ha kimegyek feltölteni az etetőt, Gergő is szívesen segít, ez is néhány percig el tudja szórakoztatni. Madáretető híján/ nyáron többször bevetettem, hogy az ablakban állva hangosan kommentáltam lelkendezve, mi mindent látok az utcán - előbb-utóbb ő is odajött, felültettem az ablakpárkányra és megbeszéltük az eseményeket.
  • Játék egymagamban - sokszor segít, hogy leülök és elkezdek játszani egyedül, ha szerencsém van, Gergő hamar csatlakozik hozzám.
  • Apró feladatok - általában mindent együtt csinálunk, ezzel is erősítve az önállóság iránti igényét, csökkentve az ilyen jellegű frusztrációból eredő nyafogásokat. Ha mégis nyűgös, megkérem, hogy dobjon ki ezt-azt a kukába, a szennyest tegye a mosógépbe, vagy épp tartsa a lapátot söprés közben; elég jól tudnak működni, de csak ha nem komoly a helyzet. Ha éppen nagyon nyűgös, ez felejtős.
  • Bohóckodás - hülye fejeket vágok, béna hangon énekelek, ugrálok, vagy valami vicceset csinálok. Feri legújabb találmánya, amit eddig többször alkalmaztunk: merev robottesttel, robothangon beszélve elindulok felé és valami olyasmit mondok, hogy "menekülj, különben lecsap a puszicunami" - mondanám, hogy ez egy tuti recept, de sajnos ezt sem lehet túl sokszor elsütni és ráadásul nem is mindig jut eszembe.
  • Hol vagy? - látványosan elkezdem keresni és sehol sem találom; ez csak enyhe rosszkedvnél válik be, ha komoly a gond, abszolút nem működik.
  • Imád magáról fotókat nézegetni - sajnos mivel fotók a telefonomon vannak, eléggé rá van kattanva a telefonomra. Néhány fotót még korábban kinyomtattam; mivel ezek is megteszik, a napokban szeretnék előhívatni néhány fotót róla, rólunk, családról, eseményekről, csinálok egy kis fotóalbumot, szerintem szeretni fogja. (Remélem, egy időre a telefonomról is leáll.)
  • Végső esetben pedig elhagyjuk a lakást - általában utcán sokkal normálisabban viselkedik. Külön jó, ha ilyenkorra van beütemezve valamelyik barátnőmmel találka, vagy nagymamázás, mert társaságban, az új ingerek hamar elterelik a figyelmét a rosszkedvéről - pont, mint nekünk, felnőtteknek.
  • Ha pedig tényleg semmi nem jön be, vagy nincs módunk pl. elhagyni a lakást, akkor nincs más hátra, mint a túlélés... (és SOS jelek leadása "Apának", hogy siessen haza...)

Nem  alkalmazok viszont olyan módszereket, amik nekem sem esnének jól: nem zárom / küldöm a szobájába, nem öntöm nyakon hideg vízzel (viszont ha már nagyon durva a helyzet, lemosom az arcát langyossal és az jót tesz), és néha bármennyire is pipa vagyok, soha, de soha nem ütöm meg. Az viszont előfordult már, hogy rákiabáltam, ráordítottam, káromkodtam - biztosíthatok mindenkit, hogy ezek a módszerek nem működnek, csak arra jók, hogy utána nekem is masszív lelkifurdalásom legyen...

Az ilyen jellegű hisztik-nyűgösségek kezelésében egyébként Feri nagyon jó, néha csak ámulva figyelem, milyen tök jól bánik Gergő hangulatváltozásaival. Az alábbiakban viszont egyáltalán nem jó, Gergő egy pillanat alatt megtöri.

Nézeteltérések

Azt hiszem, elég szigorú vagyok, aki régről ismer, az pontosan tudja, hogy nem kamuzok. :) A "nem", az nálam "nemet" jelent, nem pedig "najólvan"-t, "csakegykicsit"-et, "legyenigazad"-ot. Így hát elég gyakoriak a nézeteltérések miatti konfliktusok, hisztik. Nem tudom, hogy Gergő erősebb akaratú-e, mint egy átlagos gyerek, vagy sem, de vannak napok, amikor többször is összeütköztetjük a nézeteinket, általában az édesség miatt.

  • Gergőt úgy hoztuk el a nevelőszülőktől, hogy reggelire (bolti) pudingot, tízóraira (bolti) joghurtot, csokikát, sütikét evett, az iszókájában jaffa szörp volt, ezt itta egész nap. Először a szörpről álltunk le, meglepően könnyen; gyakorlatilag a 2. hét óta csak és kizárólag vizet iszik napközben. A bolti gyümölcsjoghurtot saját készítésű natúr joghurt + gyümölcs összeturmixolásával váltottam ki, bolti pudingot, csokit, egyéb nyalánkságot meg egészen egyszerűen nem veszünk. Kekszek, nápolyik csak a "túlélőkészletben" és a legfelső polcon vannak, nagy ritkán adagolok ezekből. Van, hogy előre kiporciózom, mert akkor látja, hogy mennyi van - általában addig eszik, amíg van, szóval ha egy zacskónyit tennék elé, majd a tizedik nápolyi után eltenném, abból oltári nagy botrány lenne.
  • De mi van akkor, amikor szeretne valami olyat enni, amiről tudja, hogy van otthon (tehát nem mondhatom, hogy nincs), de nem szeretném, ha enne? (Vagy bármilyen egyéb szigorkodás esetén?) Hiszti. Amit én szoktam hagyni. Hadd sírjon. Néha egy-két perc után feladja, van hogy komolyan gondolja - de én még komolyabban. Nem hat meg. Egészen nyugodtan sírhat, tökre immunis vagyok már az ilyen jellegű sírására. Azt mondjuk utálom, amikor elkezdi verni a fejét a falba, asztalba (időről-időre újra előszedi ezt a tudományát). Általában egy öklelés van, ez viszont kivédhetetlen. Ha nem volt túl nagy, akkor nem veszek róla tudomást, vagy max. mondom neki, hogy ezzel semmit nem ér el. Ha véletlenül túltolja és annyira beveri a fejét, hogy fáj neki (olyankor megváltozik a sírása is, illetve mostanában már mondja, hogy fáj), akkor megdörzsölgetem a homlokát, megpuszilom a feje búbját, közlöm vele, hogy ez nagy butaság volt és tovább lépek. (Általában abba hagyja ettől.) A hiszti vége felé pedig átölelem, megpuszilom és ettől végleg megnyugszik. És már nem is olyan fontos az, amit korábban annyira szeretett volna.

De a legfontosabb, hogy mi magunk jól legyünk. Azokon a napokon, amikor nekem is fáj valamim, beteg vagyok, nyűgös vagyok stb, sokkal-sokkal nehezebb kezelni a dühkitöréseket, nyafikat, hisztiket. És hogy hogyan legyünk jól? Erről már írtam korábban (itt), sok (nekünk) működő ötlettel.

Ez egy nehéz időszak, én mégis szeretem. A nehéz pillanatok között ugyanis annyira, de annyira cuki és jófej, hogy este, mikor megkérdezi Feri, hogy milyen napunk volt, legtöbbször csak a jófejségei jutnak eszembe és tényleg elfelejtem, hogy egyáltalán volt-e aznap hiszti. (Volt.)

A bejegyzés trackback címe:

https://bombanyunemrobban.blog.hu/api/trackback/id/tr6413251153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bombanyu

Tabuk nélkül az örökbefogadásról, a gyermeknevelés nehézségeiről, örömeiről és egy kezdő anyuka bénázásairól.

Friss topikok