Néhány hete elgurult a gyógyszerem.

Egy vasárnap reggel nagyon rosszul kezdődött, Gergő ordítós-sírós-hisztis ébresztője után kiborogatta a kakaóját, joghurtját, eldobálta a lekváros kenyeret. Türelmetlen voltam és idegbeteg. Kértem Ferit, hogy jó lenne, ha elvinné valahova Gergőt, egyrészt hogy kettesben is töltsenek időt, másrészt, hogy egy picit hadd legyek egyedül, hátha visszanyerem a lelki békémet. Erre valami vicceset válaszolt. Máskor nevettem volna. Aznap nem nevettem. Zokon vettem. Sírva fakadtam. Gergő frusztráltságában belém harapott, oda, ahol elért. A fenekembe. Sikítva leválasztottam magamról a marcangoló kis szörnyecskét, Gergő is elkezdett sírni... Feri gyorsan belátta, hogy ez most nem a humor ideje, le is léceltek néhány órára. És hogy én mivel töltöttem azt a néhány órát? Sírtam. Megállás nélkül. Képtelen voltam abbahagyni. Viszonylag ritkán sírok, de ez már nagyon érett. Először is írtam egy smst a Pszichonénimnek, hogy fogadjon mihamarabb, mert megmakkanok. (Pszichonénihez néhány éve járok, hol gyakrabban, hol ritkábban. Szakemberként ő kísért végig azon az úton, amin egyedül nem biztos, hogy végig tudtam volna menni: az elfogadás útján, hogy nem lehet vérszerinti gyermekem. Ez egy hosszú és nagyon nehéz időszak volt, sok vállon sírhattam, de az, hogy viszonylag hamar túljutottam ezen az időszakon és nem csavarodtam be teljesen, az ő érdeme.) Ezt követően átgondoltam, hogy pontosan miért akadtam ki ennyire.

Arra jutottam (azért lássuk be, ehhez nem kell nagy tudás, na mindegy), hogy nagyon rossz érzés ordításra ébredni. Úgyhogy elhatároztam, hogy innentől kezdve megpróbálok Gergő előtt fél-egy órával felkelni, hogy mire esetleg ordítva ébred, addigra túl legyek a kávémon, a reggeli lazuláson és sokkal jobban vegyem ezt az akadályt. (Ezt azóta elég jó hatékonysággal csinálom is és tényleg sokkal nyugodtabb vagyok a nehezebb reggeleken is.)

Néhány nappal később már ott ültem nála, persze jóval békésebb hangulatban. (Miután hazajött Feri és Gergő, természetesen szent volt a béke, mindenki lenyugodott a ... ) Meséltem neki Gergőről (utoljára Gergő előtt voltam nála), a reggeli ordítós ébredéseiről, a dührohamairól, arról, hogy tök elegem van abból, hogy én vagyok a kápóanyu, aki semmi mást nem tud (időnként) mondani a gyerekének, csak azt, hogy "nem". Vállalhatóbb és jobb fej anyu szeretnék lenni.

És annyira jókat mondott, egyszerű, de jól működő ötleteket. Ezeket fogom most megosztani Veletek, hátha Ti is tudtok néhányat használni.

1, Éjszakai felsírások, nehéz ébredések

Gergő elég jól alszik, de van, amikor éjjel felsír. Általában ez annyira rövid, hogy mire az ajtajához érünk, már abba is hagyja, ilyenkor nem szoktunk hozzá általában bemenni.

Javaslat:

Most azt csinálom már néhány hete, hogy mielőtt elmegyek lefeküdni, bemegyek még  hozzá és végigsimogatom a hátát, azt suttogva: "Nagyon szeretünk, Apa is és én is. Velünk biztonságban vagy, sosem fogunk elhagyni. Vigyázunk Rád, Veled vagyunk." (Megjegyzem, szinte minden alkalommal felébred, de néhány pillanat múlva már vissza is alszik.) A redőnyt is felhúzom egy picit az ablakán, hogy reggel, amikor ébredezik, lássa, hogy világosodik, már nem éjjel van. Reggel pedig, miután elkészültem a reggeli "rituálémmal" és Gergő ébredéséhez már közel járunk, kinyitom az ajtaját, hogy a reggeli tevés-vevés hangjaira ébredve biztonságban érezze magát félálomban is.

Eredmény:

Sokkal kevesebb az ordítva rúgkapálós hisztis ébredés és az éjszakai felsírások is nagyon megritkultak. Amikor pedig rosszul ébred, azzal, hogy én már ébren vagyok egy ideje, tényleg normálisabban tudom ezeket kezelni.

2, Dühkitörések

Van, amikor ideges, mint minden gyerek. Sok esetben olyan tárgyakat kezd el verni, amitől viszont én leszek ideges: teraszajtó üvege, plafonig érő tükrösszekrény tükre, tévé képernyője... Idáig szimplán rászóltam, hogy "nem", vagy megpróbáltam elterelni a figyelmét, aztán vagy abbahagyta, vagy nem. De amikor már 58. alkalommal mondtam, hogy nem, én lettem tök dühös tőle.

Javaslat:

Mivel fontos, hogy az agresszióját levezethesse, ebben nem szabad megakadályozni, hanem olyan tárgyat kell a kezébe adni, amit üthet, pl. egy párnát. Kb. még aznap ki is próbálhattam a tanácsát, az egyik díszpárnát kínáltam föl Gergőnek. Először nem is értette, mit kellene vele tennie, de megmutattam :), halálordítással rávetettem magamra a párnára és csépeltem. Gergő ezen szétröhögte magát, de beszállt a játékba, együtt vertük rommá szegény párnát.

Eredmény:

Azóta érdekes módon a dühkitörések száma is csökkent. Néhányszor még kiporolta a párnát, mostanában viszont sokszor másképp vezeti le a feszültségét: ugrál az ágyunkon, kanapén, széthajtható matracon, párnákon. Féltem őt, de nem szólok rá, inkább a környezetet próbálom biztonságossá tenni. Ő pedig hangosan kacag ugrálás közben és kiabálja: "gu-gu", vagyis ugrálok, vagy ilyesmi.

3, Bűntudat és türelem

Meséltem, hogy csomószor bűntudatom van, amikor kiabálok vele stb. Először is, el kellett mondanom, hogy milyen az, amikor elgurul a gyógyszerem; szerinte azért nem annyira gáz, mint amilyennek érzem. Megnyugtatott, hogy egyáltalán nem baj, ha a gyerekek megtudják, milyen anyu olyankor, amikor elérték a határt. Arról nem beszélve, hogy egy vehemensebb típusú embernek nem szabad, magát megerőszakolva állandóan nyugodtnak tettetnie magát. A gyerek pontosan érzi, hogy anyu mikor feszült. (Itt azért megnyugtatnék mindenkit, szoktam kiabálni. :) )

A másik, amitől kiakadok, hogy minden könyvben írják, hogy türelmesen kell reagálni a gyerekek őrültködéseire. Hát hogyan legyek türelmes, amikor egy nap, ugyanarra a valamire már 63. alkalommal mondom, hogy "nem"?? Erre már nem tudom, mit válaszolt, de képzeljétek, mivel az összes többi pontot ügyesen megoldottuk, valahogy ez is megoldódott magától. Mióta nála jártam, pont olyan Anyuka vagyok (az esetek többségében), mint amilyen lenni szeretnék.

4, Nem!

Túl sok mindent tiltottam Gergőnek. Persze először azt gondoltam, hogy ez nem így van, de aztán elkezdtem figyelni, mire mondok nemet: lerántja az orchideáimat az ablakpárkányról -  megoldás: elpakoltam szegényeket egy számukra kicsit kedvezőtlenebb, de számunkra sokkal kedvezőbb helyre. Volt egy 1000 darabos Mucha puzzle a falon, amit elért és előszeretettel hintáztatta, féltem, hogy nem csak az nagy munka veszik kárba, amíg összeraktuk, de szilánkosra törik a képnek az üvege - levettem a falról a képet, egyelőre eldugtam. A pulton hagyott dolgokat rendszeresen leverte, leütötte, lesodorta - tök rendetlen vagyok, de erőt vettem magamon és most szinte semmi nincs sem a konyhapulton, sem az asztalon. Ennek Feri is örül, hogy végre rend van. Az asztali futót rendszeresen lehúzgálta - most nincs futó az asztalon. A távirányítót előszeretettel dobálta ide-oda - most olyan helyen van, ahol nem éri el, stb, stb.

Eredmény:

Sokkal kevesebb nemet hall mostanában és ő is kicsit nyugodtabb lett és kiegyensúlyozottabb. Hogy ez mennyire ennek köszönhető, azt nem tudom, de ez így most jó.

5, Én

Azt már többször említettem, hogy "én" eltűntem. Mintha a világűrbe lőttek volna ki. Korábban nagyon aktív társasági életet éltem, éltünk, külön-külön is nagy baráti körünk van, és együtt is állandóan menésben voltunk, szinte minden napra volt valamilyen programunk. Ez részemről megszűnt, szinte teljesen (Feri többé-kevésbé tudja tartani, ami persze frusztrál engem rendesen). Úgyhogy kötelező jelleggel hetente, kéthetente el kell mennem itthonról barátnőzni (Gergő nélkül) és a sportot is vissza kell csempésznem a napjaimba (ez utóbbi még teljes homály, hogyan fogom megoldani és mikor).

Eredmény:

Most úgy jött ki a lépés, hogy tényleg többet mozdultam ki itthonról az elmúlt hetekben és ISZONYÚAN ÉLVEZEM!!!

6, Mi

Hát, talán ez a legneccesebb, mióta Gergő velünk van, összesen négyszer tudtunk kettesben kimozdulni; a házassági évfordulónkat is két héttel később ünnepeltük meg. Nagyon hiányzik a "MI". Ez most egy darabig nem is nagyon fog változni, Anyuék tartják ilyen alkalmakkor a frontot, de nem szeretnénk túlfeszíteni a húrt. Úgyhogy most az a "feladatunk", hogy minden este, miután lefeküdt Gergő, üljünk ki kettesben a teraszra fél órára és beszélgessünk. És ez tök jó. Nem tudjuk minden este betartani, de megpróbálunk jobban odafigyelni a "mi"-re is.

Eredmény:

Összességében tényleg sokkal nyugodtabb vagyok és nehezebben jövök ki a sodromból.

Végül megnyugtatott, hogy semmi extrát nem mondtam neki, pontosan ugyanazzal küzdök, mint minden más Anyuka. Viszont kérte, hogy most havonta kerítsek rá időt, mert egy kicsit szeretne még megerősíteni az új szerepemben. Gergőre is kíváncsi, úgyhogy legközelebb kettesben megyünk. Szerinte most a legfontosabb feladatunk az, hogy töltsük Gergőt: szeretettel, puszikkal, ölelésekkel, játékossággal, bizalommal; szegényemnek sok feldolgoznivalója van.