Ezen a poszton sokat gondolkodtam, mert azért erre nem vagyok túl büszke... viszont talán az örökbefogadás előtt álló sorstársaimnak segíthet. Lehet, hogy a babájukat váró kismamáknak is...

Az első hónap nehéz volt. Annyira, hogy bár csináltam teljes odaadással, a legjobb tudásom szerint, iszonyúan féltem, hogy rosszul csinálom és én ezt nem fogom bírni. Mi nem az alváshiánnyal, vagy szoptatási nehézségekkel küzdöttünk, hanem az alábbiakkal. Van, ami adottság volt, van, amit én rontottam el... íme a listám, Sorstársaim, legyetek okosabbak nálam!

1, Belecsaptunk a lecsóba

Hát igen. Egyik nap még dolgoztam, másnap meg lett egy kétéves fiam... az átmenet mindössze 2 nap volt, az is csak azért, mert a húzós februárunk végére (hetente 3x ismerkedés Gergővel egy 200 km-rel arrébb levő városban, gyerekszoba berendezése, cuccok beszerzése, munkahelyen munkáim lezárása, átadása) beszereztem egy arcüreggyulladást. Esténként azon gondolkoztam, hogy mit fogok csinálni egész nap egy kétévessel. Egyáltalán, mit lehet játszani vele? Ferivel hármasban már jól működtünk, az ismerkedési folyamat ezt bebizonyította. De amikor megpróbáltam elképzelni magunkat kettesben, fogalmam sem volt, mit fogunk egymással kezdeni.

2, Túlvállaltam magam

Mikor Gergő hazaért, az első néhány nap olyan gördülékenyen és problémamentesen alakult, hogy úgy döntöttem, Gergő alvásidejét kihasználva takarítok, főzök, rendet rakok, tudjátok, mint egy rendes Szuperanyu...első héten még úgy, ahogy csináltam a dolgomat, hétvégére kikészültem. Ráadásul azt gondoltam, hogy elengedhetetlen, hogy mindig tiszta ruha legyen rajta, így eleinte mást sem csináltam, mint minden étkezés után öltöztettem...

Persze a túlvállalás csak Gergővel és a lakással volt kapcsolatos, nekem arra sem volt időm, sem erőm, hogy mondjuk délnél hamarabb letusoljak, fogat mossak (azóta kénytelen voltam áttérni az esti tusolásra). Az meg, hogy normálisan felöltözzek és esetleg feldobjak egy kis sminket... ne gondoljatok sokra, egy szempillafestés és szemkihúzás már luxusnak számított... ezeknek a hiánya, megspékelve az elmaradt fogmosással és az egy hete mosott hajjal... elég leharcoltan néztem ki és ettől persze még pocsékabbul éreztem magam...

3, Bűntudat

Folyamatosan. Állandóan. Megállás nélkül bűntudatom volt. Nem voltam biztos benne, hogy ez az egész jó lesz-e Gergőnek, iszonyúan sajnáltam és féltem, hogy még nagyobb kárt teszünk a lelkében. Volt, aki rákérdezett, ezzel tetézve a bűntudatomat, hogy miért kellett egy látszólag jó közegből kiszakítani Gergőt? (A válasz erre az, hogy egy nevelőcsalád minden esetben átmeneti otthon. Lehet, hogy van olyan, hogy egy gyerek 10-15 évig ugyanott nevelkedik, de a feje fölött mindig ott van Damoklész kardja, hogy ez egy átmeneti otthon. Nem fogadják örökbe. Még ha szeretik és mindent megadnak neki, miután 18 lesz, semmije nincs és nem lesz, nem tudják útnak indítani sem.)

Nem tudtam, hogy jól csinálom-e, féltem, hogy nem fog szeretni minket. Türelmetlen voltam, mert fogalmam nem volt, hogyan kezeljem a hisztiket, a semmisemjónyafikat, a dühkitöréseket, a dobálásokat, a rugdosódásokat. Kiakadtam, amikor belemarkolt a hajamba és nem akarta elengedni, amikor orrba vert, amikor hasba rúgott pelenkázás közben satöbbi. A türelmetlenségemet pedig annyira szégyelltem, hogy emiatt még rosszabbul éreztem magamat.

Folyamatosan sajnáltam a cicánkat, aki az első hónapot gyakorlatilag az ágyunk alatt töltötte és csak akkor jött elő, amikor Gergő aludt.

Nem értettem, hogy ha ez az a pillanat, amire évek óta annyira várok és vágyom, akkor miért vagyok tele lelkifurdalással, bűntudattal, félelemmel, miért nem tudom átengedni magam a boldogságnak, feltétel nélküli örömnek. Emiatt persze még jobban haragudtam magamra.

4, Kritikák kezelése

Na igen... az első időszakban minden egyes szót és mondatot kritikának éreztem; nem lehetett hozzám szólni. Pontosabban lehetett volna: "jól csinálod, vagy legalábbis jól fogod csinálni", de ilyenek nem hangzottak el. Jöttek helyette a kéretlen tanácsok és jószándékú kritikák, olyanoktól, akik még nem voltak ebben a cipőben. Mindent támadásnak vettem, mert annyira bizonytalan voltam. Talán ma már, egy fokkal izmosabb önbizalommal nem akadnék ki annyira rajta. De az elején minden nagyon rosszul esett.

Pedig a családom nagyon szuperul vette az akadályt, Feri részéről is és az én részemről is. Nyitottsággal fogadták Gergőt, aki a kedvességével mindenkit kapásból levett a lábáról. Ettől persze, hogy velük ilyen undok vagyok, még nagyobb seggfejnek éreztem magam és még inkább bűntudatom volt...

Igazi segítséget a Tegyesz ügyintézőnktől kaptunk, aki hetente jött és kérdezett és látott már ilyet és megnyugtatott és erősített mindkettőnket.

5, Hisztik, nyafik, ordibálások

Láttam már szirénázó, üvöltöző gyerekeket és kínosan tébláboló anyukákat. De hogy hogyan oldották meg ezeket a kellemetlen helyzeteket, arra korábban sosem figyeltem. Gergő első komoly hisztije a közeli parkban volt, babakocsival elmentünk sétálni. Ki akart szállni, kivettem. Két méter múlva be akart szállni. Betettem. Újra ki. Oké. Újra be. Asszem 3x játszottuk ezt el 10 méteren belül, amikor mondtam neki, hogy most egy kicsit gyalog jön. Ordítani kezdett, először térdre esett, majd leborult hassal a földre és ott ordított. Hát én meg... körbenéztem gyorsan és megnyugodtam, hogy nincs közönségünk. Picit gondolkodtam, hogy mi a szar legyen, azt tudtam, hogy ilyenkor már nem kéne engedni. De ez a fetrengés marha gáz... Végül közöltem vele, hogy én egy picit odébb megyek, ha végzett, nyugodtan jöjjön oda hozzám. És kb. 3-4 méterrel eltávolodtam tőle. Nézegettem a fákat, a madarakat (fél szemmel Gergőt) és lám-lám, néhány perc múlva, mintha mi se történt volna, odaballagott hozzám. Megpuszilgattam és sétáltunk tovább. Utólag azt gondolom,  hogy  véletlenül elég jól oldottam meg ezt a hisztit. Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, az első hónap, pont mint egy új párkapcsolatnál, még csak a beetetés volt... Azóta sokkal komolyabban tolja, megspékelve egy kis rosszalkodással. De már nem rettenek meg tőle. (Múltkor a barátnőm mondta, egy hiszti közepén, hogy látszik az anyai elszántság a fejemen. :) )

6, Féltékenység

Hát ez egy teljesen új és megmagyarázhatatlan érzés volt. Féltékeny voltam a fiamra és a férjemre.... huhhhh, de hülyén hangzik... egész nap "küzdök" egy kis akaratos kétévessel, este hazajön Feri és lát egy kis tündérbogyót, aki a kedvében jár, bújik hozzá, viháncol vele, édesen nevetgél... bassszuskulcs! El sem hiszi, hogy 10 perce még verte magát a földhöz, mert most meg cukiskodik ezerrel.... Teljesen kikészültem, nem attól, hogy imádja Ferit, hanem mert féltékeny vagyok. Annyira gáznak és vállalhatatlannak éreztem ezt az érzést, hogy senkinek nem mertem elmondani... aztán szép lassan mégiscsak, és kiderült, hogy csomó anyuka pontosan tudja, miről beszélek... (szerencsére, ez az érzés is elmúlt)

7, Bántalmaz a gyerekem

Aztán azt is megtudtam, hogy az anya (az ún. "elsődleges gondozó"), sokkal több szart kap a gyerektől, mint bárki más, egész egyszerűen azért, mert benne bízik meg legjobban. Az anyát üti, rúgja, harapja a gyerek mérgében, rajta próbálgatja az erejét, az ő haját fogja megtépni. Ezt érdekes módon még soha, senkitől nem hallottam, egyik barátnőm sem számolt be arról, hogy bántalmazza a gyereke... Gergőnek már akarata is van, és elképzelései is vannak remek megoldásokra. A helyzetéből adódóan valószínűleg az átlagosnál frusztráltabb is. Nos... eleinte sokszor lábadt könnybe a szemem egy-egy váratlan ütéstől... Mostanra  rájött arra, hogy egy-egy pofon után (vagy leendő pofon előtt) simán kisétálok az adott szituból, szóval elég sokat finomodott a helyzet. (Múltkor egy reggelen bemászott közénk a nagyágyba, néhány perces szeretgetést követően elkezdett vadul kalimpálni. Mondtuk, hogy itt fogjuk hagyni, ha nem fejezi be nagyon gyorsan. Előbb nekem, majd Ferinek próbált kiosztani egy-egy ütleget, úgyhogy egyszerre felkeltünk és ott hagytuk. Rettentő sírásban tört ki, úgyhogy egy perc után visszamentem és mondtam neki, hogy attól, hogy itt hagytuk, még nagyon szeretjük, de nem engedjük, hogy megüssön minket. Megnyugodott, abbahagyta a sírást és jött reggelizni, mintha mi sem történt volna.)

A fönt leírtakat kiegészíteném azokkal a nehézségekkel, amiket Gergő hozott, illetve mindazzal, amivel az új szituáció miatt kellett szembenéznem.

Mindeközben Gergő napról-napra nyűgözött le minket, az elejétől kezdve nagyon szeretetreméltó volt és azzal, hogy folyamatosan igényelte (és igényli még most is) a puszikat, öleléseket, simogatásokat, ő maga gondoskodott arról, hogy a kötődés oda-vissza gyorsan kialakuljon.

Feri pedig egy csodálatos társ, mondjuk ezt azért sejtettem. Apukaként viszont még annál is sokkal jobb fej és lágyszívűbb, mint amire számítottam. Gergő kenyérre keni. :)