Két hét Gárdonyban, vízparton. Másmilyen nyaralásokhoz vagyunk szokva, tavaly ilyenkor mindennap sok-sok kilométert eveztünk. Nem túl pihentető módon. Ez most más. Az első nyaralás hármasban. Feri csak félig tölti velünk a két hetet, hosszú hétvégézik, amúgy reggel-este ingázik.

Gergővel tök jól telnek a napjaink, amiket nyafik és hisztik fűszereznek. A "nem" és a "de" szót sűrűn váltogatja, mostanra tökéletesen használja. Mindig pont az ellenkezőjét mondja, mint amit hallani szeretnék. "Gergő, ugye nem szeretnél fejjel előre leesni a hintaágyról? - De!", valamint "Gergő, kérlek szedd össze, amit szétdobáltál! - Nem." Valamelyik nap a füléhez tartotta a telefonomat, és mintha engem utánzott volna, kis szünetekkel közölte az elképzelt beszédpartnerrel: "Nem...... nem..... nem..... DE!"

Sok okosságra megtanítottam, úgyismint pillangópuszit adni (szempillával), esténként édesen rebegteti a szempilláit, ahogy körbepusziljuk egymást. Nyuszipuszit is tud már adni, bár talán nem volt olyan jó ötlet; olyan vehemensen nyuszipuszil, hogy azt más körökben lefejelésnek hívják. Hagyományos puszival már próbálkozik, érdekes módon, ha levegőbe cuppant, az nyálmentes, de ha odatartom az arcomat, szemtől állig benyálaz, a cuppanás egyelőre elmarad.

A tóban pancsolásra még nem érzett rá, abban a néhány napban, amikor jó idő volt, Gergő formájú kinövésemmel (Feri nemes egyszerűséggel csak matricának becézi) bemerészkedtünk a vízbe, de amint vízbe ért a lába, sivalkodva hozta tudomásomra, hogy jobb nekünk a parton. Múltkor egy nő megjegyezte nekem: "nagyon édes kisfiú", őszintén válaszoltam: "igen, szerintem is". Utólag jutott eszembe, hogy lehet, hogy illett volna megköszönni... Nem is tudom. Azt viszont nem köszöntem meg, amikor egy néni a karba kéredzkedő kislányának ránk mutatva azt mondta: "Nem veszlek föl, nem vagy olyan könnyű, mint a néni gyereke, vagy unokája..." A két opció hallatán elállt a szavam...

A kertet viszont nagyon élvezzük, néha egyedül, néha kettesben, néha hármasban fetrengünk a hintaágyon... Hintaágy alatt kavicsok. Gergő különös vonzalmat táplál a kavicsok iránt: fejjel lefelé lóg rendszeresen, bokájánál fogva tartom, míg ő kavicsozik. A centripetális erőhatást már hosszú ideje tanulmányozza; eddig csak 1-2 órás sétáink alkalmával tudta tökéletesíteni a tudását, most azonban egész napok állnak a rendelkezésére. Kismotorját oldalára borítja, kerekét beborítja kavicsokkal, fűszálakkal, levelekkel, almadarabkákkal, mikor mivel, és addig pörgeti a kerekeket, amíg le nem repül róla minden.

Szókincse rohamosan fejlődik, bekapcsolódott néhány idénygyümölcs (ba-barack, á-áfonya), állatok (bo-bodobács, ve-veréb, ka-béka) és hát ne feledkezzünk meg a vonatról se. A kertből látjuk és halljuk a 3-5 percenként elhaladó vonatokat, Gergő mindegyiket őszinte örömmel üdvözli, ránk néz és felkiált: "vo" - "huhu" - mármint hogy vonat és sihuhuhu. Mindegyiknek tud örülni. Mi is. Mérsékelten.

Rosszalkodik is. Első nap eltörte a napszemüvegemet. Nem volt drága darab, de évek óta az első, ami viszonylag jól állt. Sajnálom. Rám nézett, mikor két kézzel megragadta a szemüvegemet, néhány méterre álltam tőle. Kópésan elkezdett nevetni, rászóltam higgadtan, hogy "nem, tedd vissza", de mindketten pontosan tudtuk, hogy mi következik. Hangosan vihogva elszaladt, én utána, és mire utolértem, már darabokban volt... Megragasztottam... Azért bementünk egy dmbe, hátha találok valami jót. Az összeset felpróbáltam. Gergő egyszerűen kinevetett. Minél többet próbáltam, annál hangosabban.

Ma az utcán nem bírtam vele. 7-es út mentén, a járdán motorozva mindenáron le akart ugratni a járdáról az úttestre. Többször elkaptam, rászóltam, a teljes hangerő skálát végigjátszottuk, semmi nem használt. Végül lekaptam a motorról és a járda melletti fűbe lefektettem... mire feltápászkodott kiröhögte magát és mindketten lehiggadtunk.

Így telnek a napok. Élvezem. Nem olyan, mint a tavalyi nyaralás. Nem pörgős, nem jövős-menős, nincsen tele programokkal. Jó időnk sincsen annyira. Meg nem is látunk olyan sok szép mindenfélét. De végre van, aki összenyálaz, utánozza, hogyan telefonálok (még ha fejjel lefelé is tartja a telefont), és értékeli a humoromat. Mit értékeli! Hangosan kacag, bármilyen megmozdulásomon. Tök jó érzés viccesnek lenni.