Az őrültködést cukiskodás követi... másnap reggel, amikor belépek, csipcsipcsókával fogad: két kezét egymásra téve csipcsipcsókázik. Még nem beszél, úgyhogy eléneklem neki, amire vágyik, de tulajdonképpen az első néhány szó után egyből a lényegre tér, a köztes sallang nem érdekli, csak a hess-hess-hess... közben kuncog. Redőnyt felhúzom, Gergőt kiemelem és már fut kacagva a konyhába. Szerencsére elszalad a háló előtt, nem jut eszébe, hogy bemenjen apjához. Megvárjuk, hogy Feri jófejre aludja magát.

Reggeli. A mostani kakaó nem landol a földön. És más sem. Még élénken él bennem az előző nap, úgyhogy akkor kapja meg a kakaóját, amikor készen van a kávém, így egymás mellett, édes romantikában tudjuk elfogyasztani, ki-ki a magáét. Hosszan szemezünk közben, olyan amerikaifilmes-nyálcsöppenősen, Gergő a nyálcsöppenést be is mutatja. Szeretünk egymás szemébe nézni.

Boldogan mondogatja: ka, ka, ka, kaka... hát igen, végülis a kakaóból kaka lesz előbb-utóbb. Ez a gyerek mindent tud.

Hirtelen kimutat az ablakon, majd rámnéz és komolyan közli velem: ma. Közlését bólogatással nyomatékosítja. Igen, mondom, kint repülnek a madarak. Rámutat a macskára, és megismétli: ma. - istenem, ez a gyerek egy nyelvi zseni! Elfogult kis szívem boldogan kalapál. 12 szótaggal közel 40 szót tud. Nagy dolog ez. 3 hónapja egy szót sem tudott. A nevére sem hallgatott... Két hete volt nálunk, újra elővettem a korábbi státuszjelentéseit és egyszerűen semmi nem stimmelt. Nem futott, nem beszélt, az is igaz, hogy nagyon visszahúzódónak jellemezték, ez viszont abban a pillanatban, hogy belépett hozzánk, borult és onnantól kezdve kifejezetten barátságos, nyitott kiskölyök lett. Gyanút fogtam, elmentünk állapotfelmérésre... mindenben le van maradva.... komolyan... a beszéde kb. 8 hónapos szinten van... nem érti, amit mondunk.... egy napig sírtam... hogy milyen szemétség, hogy egy egészséges, értelmesnek induló gyereket milyen könnyű leépíteni azzal, hogy éjjel-nappal kiságyban tartják és nem beszélnek hozzá, és még mindig sokkal jobb neki így, nevelőszülőknél, mint ha otthonban lenne... kiborultam... és nem csak Gergőt sirattam, hanem azt a sok-sok, megszámlálhatatlan gyereket, aki nem kerül időben igazi családhoz... aki egyáltalán nem kerül igazi családhoz... Feri sokkal racionálisabban közelített a témához... annak az időszaknak vége, nálunk csak Ő van és csak rá figyelünk. És beszélünk hozzá, és játszunk vele, és mozgatjuk, és ringatjuk, és hintáztatjuk, és mesélünk neki, és nem hagyjuk, hogy álomba sírja magát, és bemegyünk hozzá, ha felriad éjjel. És megvigasztaljuk, ha bánatos, vagy fáj valamije. Sok pótolnivalója van, de rohamléptekben halad. Napról-napra látható a változás. Még a növekedése is beindult.

Reggeli után egy kis duplózás, ez kimerül abban, hogy szanaszéjjel dobálja a kockákat. Múltkor kiszaladtam egy kis éjjeli vízivásra, ráléptem egy ottfelejtett kockára... nagyon fájt... félek, hogy a lego még rosszabb lesz. A duplózást hamar megunja... a szakemberek szerint ez még az átmeneti időszak jellemzője, az első fél év... minden csak 2-3 percig érdekli. Nem tud játszani, mert még soha, senki nem ült le mellé játszani... összefacsarodik a szívem... De a mesekönyvét, egyszerre többet is, boldogan hozza, már jól megszokott mozdulattal kucorodik az ölembe. Megragadja a mutatóujjamat és azzal mutogat: vau (ezt mondja kutyára és autóra), ka (ez a kakas, kanál, kakaó stb). Amit nem tud, arra is rábök az ujjammal és nekem kell mondanom: csacsi - iááááá, kisegér - cincincin... vakond... nem tudom, mit mond a vakond...

Hirtelen oroszlánüvöltést hallunk a háló felől... apja így adja tudtunkra, hogy felébredt. Gergő édes kis nyivákolással próbálja utánozni és rohan befelé kanyarban kipörgő lábakkal, fél perc múlva már hallom a cuppantásokat és a nevetős-kuncogós-vihogós birkózásra utaló hangokat.

Tízóraira elharmadolunk egy kakaóscsigát, Gergő nagylelkűen megkínál előbb engem, a legfinomabb részével. Rendes vagyok, nem harapom ki a belsejét. Apjával ellentétben, aki ugyan nem a legbelsejét, de azért egy finoman csokis darabot csak kiharap. Nevetünk, jajjj Gergő, ne hagyd magad!!! Következő falatnál Gergő tréfálja meg apukáját: a harapás előtti utolsó pillanatban visszarántja a csigát és ő maga kapja be.... huncutul néz ránk, jól megtréfált bennünket, mi pedig játékból döbbenten nézünk össze... nahát, ez a gyerek... Gergő hangosan kacag...

Valahogy így telik a nap, ilyen napok is vannak. Van, amikor nem tart ki egész nap, de ha már egy-két óra ilyen, attól is boldog vagyok. Ő az én csodálatos kisfiam.